Cégvilág

Kevesebbel nem érik be a vasutasok

Harminc százalékos béremelésben állapodtak meg a MÁV képviselői és az érdekvédelmi szervezetek – igaz, ezt három év alatt hajtják végre. A megállapodást még a kormányzatnak is jóvá kell hagynia, de a vasutasok közölték: ennél kevesebbet nem fogadnak el.

Mint azt korábban hírül adtuk: három év alatt összesen 30 százalék béremelést kapnak a vasutasok, amennyiben a kormány is jóváhagyja a cégvezetés és a szakszervezetek kedden késő délután elfogadott egyezségét.

A MÁV legkésőbb február 5-ig eljuttatja a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz (NFM) a szakszervezetekkel közösen kialakított és dokumentált javaslatot a 2017. és 2019. közötti időszak tervezett béremelésről. A felek rögzítették, hogy a jegyzőkönyvben foglaltak nem kötelezik az aláírókat, az álláspontok kizárólag a tulajdonos, illetve a tulajdonosi joggyakorló szervezet tájékoztatására szolgálnak. A bérfejlesztés célja - a közszolgáltatás zavartalan ellátása érdekében - a fluktuáció és a szakemberhiány kialakulásának megelőzése, a munkaerő-piaci helyzetre is tekintettel a szakképzett munkaerő megtartása és jövőbeni biztosítása, valamint a munkakörök közötti bérfeszültségek kezelése.

Ennél kevesebbet nem fogadnak el

Meleg János, a vasutasok Szakszervezete (VSZ) elnöke szerint nagyrészt teljesült a vasutas szakszervezetek követelése. A MÁV Zrt. vezetésével három évre szóló béremelési szándéknyilatkozatot írtak alá: 2017-ben átlagosan 13 százalékkal, 2018-ban 12 százalékkal, 2019-ben pedig legalább 5 százalékkal nőnek a bérek. Ez azt jelenti, hogy az úgynevezett premizált munkakörben dolgozók kivételével a MÁV-csoport minden alkalmazottja - 38 ezer dolgozó - 10 százalék, alanyi jogon járó béremelést kap idén.

Az érdekképviseleti vezető kiemelte, hogy a szakszervezetek az aláírtaknál alacsonyabb mértéket és rosszabb feltételeket nem fogadnak el. Az elnök szerint ugyanis megfelelő béremelés - és a munkakörülmények javítása - nélkül lehetetlen megszüntetni az egyre súlyosabb szakemberhiányt, képtelenség hosszabb időre itt tartani az új belépőket, s ez a vasutas szakma presztízsének további meredek zuhanásához vezet.

A MÁV-nál jelenleg mintegy ezer munkavállaló hiányzik, tavaly jelentősen megnőtt a túlórák száma. További gondot okozhat, hogy 2019-ig 4 ezer vasutas fog nyugdíjba menni. A vasúttársaság hiába próbál újabb és újabb tanfolyamokat indítani, kevés újonc jelentkezik, ráadásul már az alkalmassági vizsgákon sokan lemorzsolódnak, ezért a szakszervezetek az igen terjedelmes szakmai vizsgaanyag egyszerűsítését is kezdeményezték - emlékeztetett a szakszervezeti elnök.

szakszervezet érdekvédelem béremelés MÁV
Kapcsolódó cikkek