BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nicolas Sarkozy az AccorHotels igazgatótanácsának tagja lett

Nicolas Sarkozy volt francia államfő az AccorHotels francia szállodaipari vállalat igazgatótanácsának tagja lett, ahol a nemzetközi fejlesztést kíséri figyelemmel - közölte a cég.

A volt köztársasági elnök (2007-2012), aki a francia jobboldal novemberi előválasztásán elszenvedett vereségét követően visszavonult a politikai élettől, a közlemény szerint egyhangú támogatással lett az igazgatótanács független tagja, ahol a nemzetközi stratégiai bizottság elnöki tisztét fogja betölteni. A jogi végzettségű 62 éves Nicolas Sarkozy először vállalt munkát nemzetközi cégnél. 

Nicolas Sarkozy "örömmel vesz részt a francia vállalatok egyik zászlóshajójának, az AccorHotels-nek a nemzetközi fejlődésében" - idézte az exelnököt a közlemény. "A csoport sikerének és a menedzsment színvonalának köszönhetően a francia gazdasági térkép egyik legszebb kirakata" (az AccorHotels) - áll a közleményben.

Sébastien Bazin elnök-vezérigazgató megítélése szerint Nicolas Sarkozy "nemzetközi tapasztalata és kiváló ismerete a világ geopolitikai tétjeiről fantasztikus előnyt jelent a cégcsoportnak". Az AccorHotels-hez mintegy húsz márkanévvel (Sofitel, Pullman, Novotel, Mercure, Ibis, HotelF1, Raffles, Fairmont, Swissôtel) több mint négyezer hotel tartozik 95 országban. A csoport nettó nyeresége 2015-ben  244 millió euró volt, ami 9,4 százalékos növekedést jelentett az előző évéhez képest, az éves forgalma pedig 5,58 milliárd euróra rúgott, ami 2,3 százalékos emelkedés 2014-hez képest.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.