Magyarországnál csak Lengyelország költ kevesebbet gyógyszerre GDP-arányosan, miután nálunk mindössze 1,1 százalék az arány – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) elemzéséből. A visegrádi négyek rangsorát Szlovákia vezeti, a csehek GDP-jük 1,2 százalékát költik gyógyszerekre. Magyarországon és Szlovákiában 2010–2015 között nagyjából stagnált az állami gyógyszerköltés aránya: mindkét országban évente 1200 millió eurót tett ki. Csehország évente 2000 millió eurót költ gyógyszerekre. Lengyelországban ugrott legnagyobbat a V4-ek között a gyógyszerre költött GDP-arányos összeg. Öt év alatt 2500 millióról 3200 millió euróra nőtt a gyógyszerköltés, de még ez az adat is „betegnek” számít. 2015-ben, az inflációval korrigálva, mindössze 21 százalékkal költöttünk többet gyógyszerekre, mint 1996-ban – áll az AIPM elemzésében.
Magyarország rendre hátul végez az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index összehasonlításában. A még januárban publikált adatok szerint tavalyhoz képest újabb három hellyel került hátrébb a rangsorban, így hazánkat immár a nyugat-európai országok között sereghajtó Görögország is leelőzi gyógyszerfogyasztásban. A 35 ország egészségügyi ellátását összevető lista elején Hollandia és Svájc stabilan őrzi vezető helyét. Magyarország a 30. helyen áll. Éppen ezért készült egy még publikálás alatt álló tanulmány, amely a visegrádi országok gyógyszer-finanszírozási szintjét és metódusait hasonlítja össze 2010 és 2015 között. A tanulmány az egyes államok nettó gyógyszerkiadásainak összegét határozza meg oly módon, hogy nemcsak a patikai és kórházi gyógyszerárak állami hozzájárulásának mértékét, hanem az ezt csökkentő – jellemzően adók formájában megjelenő – bevételeket is figyelembe veszi.
A gyógyszerellátást részletező adatok alapján az érdemben adatot közlő országok közül csak Románia kapott kevesebb pontot, mint Magyarország – közölte az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete. Az adatokat nézve azonban rögtön látható, hogy a magyar gyógyszerköltés még a V4-országokéval összehasonlítva is alacsony. Kiemelkedő adat, hogy Magyarország nettó gyógyszer-közkiadásainak összege megegyezik Szlovákiáéval, miközben ott feleannyian élnek, mint hazánkban. Ráadásul a vizsgált államok közül egyedül Magyarországon csökken a nettó állami gyógyszer-közkiadások szintje – közben a hazai GDP növekszik –, Lengyelországban mérsékelt növekedést, Csehországban és Szlovákiában stagnálást figyeltek meg.
A tanulmányból az is kiderül, hogy nagyon lelassult az innovatív terápiákhoz való hozzáférés, a V4-es országok közül nálunk a leghosszabb – onkológiai terápiák esetén átlagosan 3,7 év – a várakozási idő az ártámogatásra. Probléma az is, hogy Magyarországon az egyik legalacsonyabb a gyógyszerek tb-támogatása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.