Tavaly több gyermek született Magyarországon, mint egy évvel korábban, és a halálozások száma is jelentősen csökkent, ám a kedvező folyamatok ellenére egy közepes város lélekszámával mégis csökkent a népesség – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. A 93 100 születés 1,5 százalékkal haladja meg a 2015-öst, a 126 900 elhunyt pedig 3,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A halálozások csökkenése részben azzal függ össze, hogy 2015 első néhány hónapjában különösen sokan veszítették életüket az influenzajárvány, nyáron pedig a különösen nagy hőség és hőhullámok miatt.
A természetes fogyás 33 800 volt, ami 16 százalékkal kisebb, mint az egy évvel korábbi 40 ezres, így a becsült lélekszám 9,8 millióra csökkent. Ezer lakosra 9,5 élve születés és 12,9 halálozás jutott.
A házasságkötések száma jelentősen növekedett. A csaknem
52 ezer házasságkötés 12 százalékkal haladta meg a 2015-öst, és 1996 óta egyik évben sem léptek annyian frigyre, mint tavaly. Az első házasok 2015-től havi 5 ezer forint házasságkötési kedvezményben részesülnek 24 hónapon keresztül. Az idén gyermekáldást követően is jár a pénz: a családi adókedvezményt és az első házasok kedvezményét egyszerre is igénybe lehet venni. A KSH Népességtudományi Kutatóintézete viszont egy közelmúltbeli elemzésében a családpolitika vizsgálatakor arra jutott, hogy nem magas a támogatási rendszer elemeinek ismertsége.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.