BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mamahotelben ragadnak

Fiatal felnőttek sokasága tölti még a harmincas évei elejét is a szülői házban, és nem jelenik meg sem bérlőként, sem vásárlóként a lakáspiacon. Az Európai Unióban is meglepően elterjedt a félig viccesen, félig komolyan mamahotelnek nevezett otthon lakás, a 18–31 évesek fele tölti aktív éveinek kezdetét a szüleinél.

Magyarországon a huszonévesek 58 százaléka, a harmincasoknak a 27 százaléka él a szülői házban – állapította meg a Fundamenta friss kutatásában, rámutatva, hogy a jelenség elsősorban a kisvárosokra jellemző, a falvakban és a nagyobb településeken kevésbé. Erre magyarázatul szolgálhat, hogy a falvakba kevés fiatal tér vissza tanulmányai után, a nagyvárosiak körében pedig nagyobb a mobilitási hajlandóság.

A szülőkkel élő, késői családalapítók nem véglegesen rendezkednek be, sokuk konkrét határidőt nevezett meg az elköltözésre. Az országos reprezentatív felmérés szerint a mamahotelesek 41 százaléka néhány éven belüli, 30 százalékuk pedig mielőbbi költözést tervez, amire magyarázatul szolgál, hogy a szülőkkel élők 29 százaléka elégedett csak a helyzetével, a többség költözne, amint tud. A költözés vágya az életkorral nő: a huszonévesek 28 százaléka, a harmincasok 46 százaléka említette, hogy minél előbb saját otthont szeretne. Mindeközben a szinglik 10 százalékának, a szülővel élő párok 18 százalékának van csak lakás-takarékpénztári megtakarítása.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.