BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ellenőrzik a taxisokat, tüntetni akarnak

A fővárosi taxisok mintegy 25 százaléka nem szerezett még be online pénztárgépet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azonban folyamatosan ellenőrzi a sofőröket. Mindeközben a személyszállítók bejelentették, ha nem tárgyalhatnak a városvezetéssel, újra tiltakozásba kezdenek.

Metál Zoltán az Országos Taxis Szövetség elnöke múlt héten számolt be arról, hogy a fővárosi taxisok mintegy 25 százaléka nem szerezte még be a készüléket, ez az arány azóta nem változott - írja a Magyar Nemzet.

[caption id="" align="alignleft" width="600"]Kép: Szabó Miklós Kép: Szabó Miklós[/caption]Úgy tűnik azonban, hogy a NAV és a többi hatóság vizsgálatainak van eredménye. Az elnök elmondta, a rendőrség is ellenőrzésekbe kezdett, az engedély nélküli sofőröket keresik. A Magyar Nemzet úgy tudja, emiatt eltűnt 30-50 engedély nélkül dolgozó taxis a repülőtérről.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által jegyzett rendelet alapján országszerte mintegy 23 ezer új vállalkozónak kellett beszereznie az online kasszákat január első napjáig. Köztük voltak a taxisok mellett a járműszervizek és az alkatrész-forgalmazók, a pénzváltók, a plasztikai sebészek, a konditermek, a diszkók, a ruhatisztítók és a masszőrök is.

Még mindig elégedetlenek a taxisok

Hiába szívódott fel a fővárosból az Uber, a taxisok továbbra is elégedetlenek. A városvezetéssel kívánnak tárgyalni, s ha erre nem mutatkozik hajlandóság, akkor ezt demonstrációval kényszerítenék ki.

A főváros vezetővel szeretnének asztalhoz ülni, annak érdekében, hogy a módosítsanak a taxirendeleten, és a fekete fuvarok száma csökkenjen. Követelik, hogy az ellenőrzések ne csak a taxisokra terjedjenek ki, hanem az illegálisan személyszállítási tevékenységet végző autósokra is. Jelenleg minden további nélkül lehet Budapesten fehér rendszámmal taxizni, úgy, hogy egyáltalán nem kell tartani a szankcióktól.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.