BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növelte árbevételét a tolnai Fastron Kft.

Csaknem tíz százalékkal növelte árbevételét és létszámát a mechanikai alkatrészeket gyártó, tolnai Fastron Hungaria Kft. tavaly, és további bővülést tervez - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

Mayer Károly tájékoztatása szerint a kft. a 2015-ös 5,9 milliárd forint után 2016-ban 6,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el, amelynek 80 százaléka nyugat-európai piacról származott, létszámát pedig 498-ról 540-re növelte. A társaság három gyáregységben lemezalkatrészeket, gépvázakat, autóipari kábeleket, valamint induktív alkatrészeket állít elő. A cégvezető arról számolt be, hogy a kft. termékszerkezete alapvetően nem változott, de az autóipari termékekből származó árbevétele nőtt.

A Fastron Kft. 2016-ban saját forrásból, 1,2 milliárd forintos, zöldmezős beruházással közel 8000 négyzetméteren épített új gyártócsarnokot, amely megalapozza az autóipari gyártás terén elindult növekedést - jegyezte meg. Közlése szerint a cég az idén 6,7-6,8 milliárd forint nettó árbevételt tervez, és 620 főre növeli létszámát. A vállalat 1993 óta működik Fastron Hungaria Kft.-ként Tolnán, akkor 300 dolgozóval mintegy 300 millió forintos árbevételt ért el. Azóta a cég összesen mintegy 10 milliárd forint értékű beruházást valósított meg tolnai telephelyén, szinte teljes egészében önerőből - tette hozzá a cégvezető.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.