BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sztrájk jöhet a Dunakeszi Járműjavítóban

Elfogadhatatlannak tartja a szakszervezet, hogy a Dunakeszi Járműjavítónál csak a fizikai dolgozók fizetése lesz magasabb idén, miközben a szellemi foglalkoztatottak kimaradnak a béremelésből – értesült a Magyar Idők. Ezért a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete kollektív munkaügyi vitarendezést kezdeményezett, amely – ha a folyamat nem hoz eredményt – akár sztrájkbizottságot is alakíthat. A vállalat ügyvezető igazgatója kérdésünkre kiemelte: minden dolgozó bére emelkedik a kormányzati iránymutatásnak megfelelően.

Akár sztrájkbizottság felállításával, ezt követően pedig munkabeszüntetéssel is tiltakozhat a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) az ellen, hogy a Dunakeszi Járműjavító Kft.-nél idén csak a fizikai dolgozók fizetése lesz magasabb, ugyanakkor a szellemi dolgozók kimaradnak a béremelésből – hívta fel a Magyar Idők figyelmét Buzásné Putz Erzsébet, az érdekképviselet elnöke. Emlékeztetett: nemcsak a fizikai dolgozók, hanem a mérnökök és egyéb, magasabb bérért foglalkoztatott munkavállalók megtartása is fontos annak érdekében, hogy a vasútijármű-gyártás megfelelően működjön.

„Teljes mértékben megfelel az NFM iránymutatásának a Dunakeszi Járműjavítónál a szakszervezetekkel már megkötött bérmegállapodás” – közölte a napilappal Szepessy Tamás, a cég ügyvezető igazgatója. Felidézte: a bérmegállapodás a munkáltató és az érdekképviseletek között megszületett, amelyben a béremelés hároméves, 30 százalékos mértékét a szakszervezetek is elfogadták.

A fejlesztési tárca iránymutatása nem jelöli meg a munkavállalói kört, amelynek emelést kell adni, de javaslatként egyértelműen megfogalmazza a differenciált béremelés szükségességét, valamint a legalacsonyabb keresetűek mielőbbi bérfelzárkóztatását, ezen belül is különös figyelmet fordítva a hiányszakmákban foglalkoztatottakra.

Ezeknek az elvárásoknak a vállalat eleget tett. Jövőre, valamint 2019-ben is emelkedik az összes dolgozó bére, beleértve a szellemi munkakörökben dolgozókat is – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A legtöbb állami tulajdonú vállalatnál áprilisra már emelt bért kaphatnak az alkalmazottak. A kormány még februárban, hosszas szakszervezeti egyeztetést követően döntött arról, hogy az állami vállalatoknál dolgozók három év alatt 30 százalékos bérfejlesztésben részesülnek. A MÁV-nál, a postánál, a Volánoknál, valamint a vízügynél dolgozók az idén átlagosan 10-13 százalékos emelést kapnak, az alacsonyabb keresetűeknek jut a legnagyobb mértékű felzárkóztatás.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.