Cégvilág

Tartja a tempót a Master Good

Ingatlancéget osztott meg egymás között Bárány László és Bárány Péter, a kisvárdai székhelyű Master Good Kft. résztulajdonosai. A piacvezető baromfi-feldolgozóban ugyancsak üzletrészt birtokló 2 Bros Befektető Kft.-ből két, 50-50 millió forint törzstőkéjű társaság jött létre, a BL Portfolio Kft. és a Peter Portfolio Kft. Az átalakításnak azonban nincs köze közvetlenül a csirkenagyhatalomhoz, az idősebb Bárány László által alapított Master Goodhoz, a cégátrendezés a testvérpár magáncélú építkezéseivel függ össze.

A Master Good tavaly a tervezettnek megfelelően nőtt, tartva az évi 15 százalékos dinamikát, a jövedelmezőség is az előző évihez hasonlóan alakult – válaszolta a Világgazdaságnak idősebb Bárány László. Eszerint 50 milliárdhoz közelített az árbevétel, legalábbis 2015-ben csoportszinten 43,5 milliárd volt a forgalma. „Kicsit odavágott” ugyan a madárinfluenza – fogalmazott –, 200-250 milliót elvittek a kereskedelmi korlátozások, de ez nem rendítette meg a céget. Példaként említette, hogy 600 tonna árut visszafordítottak, ami önmagában 147 millió forint többletköltséget okozott, és kiesést jelentett, hogy azután olcsóbban lehetett eladni az árut. Dél-Afrika, Dél-Korea és Tajvan piacain szenvedte el a veszteségeket a Master Good. A madárinfluenza miatt ugyan nem vágtak ki csirkeállományokat, de az unión kívüli országok szabályozása olyan, hogy mindenféle baromfit kitiltanak 3 hónapra a piacukról, a fertőzés bejelentését megelőző 30 napon belül elindított szállítmányokat pedig vissza kell fordítani. Ugyan a Master Good kisvárdai központjához legközelebb csak 148 kilométerre észlelték a betegséget, de a harmadik országok a tilalmat az egész országra kiterjesztik. Az EU-importőrök esetében más a helyzet, ők regionális szabályozást alkalmaznak: 50 kilométeres körzetre szól a tilalom, így ez nem okozott fennakadást. Egy hónapja mentes a madárinfluenzától Magyarország, és a legutóbbi információk szerint június 10-étől visszaléphet a világ baromfi-kereskedelmébe.

Ami a 2017-es terveket illeti, a folyó 8,9 milliárd forintos beruházás nyomán azzal számolnak, hogy 10-12 százalékkal nő a termelés, és 45 millió csirkét vágnak ebben az évben. A kapacitásbővítő és -korszerűsítő fejlesztéshez egyedi kormánydöntéssel 3,56 milliárd forint támogatást kapott a baromfis cég. Cserébe vállalta, hogy 500 új munkahelyet hoz létre, és legalább 8 éven keresztül foglalkoztatja ezt a létszámot. A fejlesztés bejelentésekor azzal kalkuláltak, hogy a Master Good hamarosan a tíz legnagyobb európai baromfivágóhíd közé kerül. A Magyarországon feldolgozott évi 130 millió csirkéből 60 millió kerül majd ki a kisvárdai cégtől.

master good
Kapcsolódó cikkek