BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bernát András: A táj konfigurációja

A napokban nyílt a Paksi Képtárban a Törökszentmiklóson 1957-ben született festőművész eddigi pályáját átfogóan bemutató kiállítás.

Bernát András, a hazai újfestészet egyik meghatározó alakja a 80-as években kevés motívumból felépülő sötét tónusú képeket festett, ezeket később lüktetően absztrakt felületek váltották fel. „Bernát András a 2000-es évek közepén is azt a Turner festészetében és a francia posztimpresszionisták hagyományaiban gyökerező, a fényhez mint a természet metaforájához már-már panteisztikusan kötődő absztrakciót folytatta, melynek alapmotívumát a viszonylag kis felületről kiáradó, végtelenbe futó, plasztikus hullámok, gyűrődések, ráncok gomolygása adja. […] Örvénylő, kavargó erők dúlnak a kereten belül, ám a korlátot, a vászon határait nem hágják át, csak jelzik a kitörés irányait” – írja Hajdu István a kiállításhoz kapcsolódóan a következő hetekben megjelenő, Bernát András – A táj konfigurációja című könyvében.

Festményei első pillantásra egyik arcukat mutatják, monokrómnak vagy homogénnek tűnhetnek. A megvilágítástól, a fények visszatükröződésétől, a néző helyzetének változásaitól újabb és újabb formák, mozdulatok, struktúrák bomlanak ki képein. A festékhez kevert fémpor és a finoman vegyített színek, az ecsetmozgások hullámzása, dinamikája teszi többarcúvá képeit.

Bernát munkái számos hazai és nemzetközi magán- és közgyűjteményben megtalálhatók. A mostani paksi tárlat közel száz festményén keresztül mutatja be eddigi munkásságának állomásait.

A kiállítás június 25-ig látható Pakson.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.