BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bosch: stratégiai okai voltak a generátor-üzletág eladásának

Stratégiai és nem pénzügyi okok miatt adta el indítómotorok és generátorok gyártásával foglalkozó üzletágát a német Bosch konszern – mondta a Bosch-csoport szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtökön, a cég éves eredményeit ismertető sajtótájékoztatót követően, Renningenben.

René Ziegler emlékeztetett, a Bosch 2015-ben jelentette be, hogy vizsgálja a lehetőségeket az üzletág stratégiai átszervezésére, a megoldások között szerepelt egy befektető partner vagy vevő keresése is. Elmondása szerint azért döntöttek végül az értékesítés mellett, mert a Bosch befektetései jelentős részét a tradicionális szegmensek helyett kutatás-fejlesztésre, ezen belül is az elektromobilitással és hálózatba kapcsolással összefüggő projektekre kívánja költeni. A szóvivő cáfolta azt az értesülést, hogy az üzletágat veszteséges mivolta miatt adták el, pontos eredményeket ugyan nem közölt, de elmondta, hogy a szegmens tavaly nagyobb forgalmat generált a 2014-ben elért 1,4 milliárd eurónál. A Robert Bosch Starter Motors Generators Holding GmbH-t és annak leányvállalatait a kínai ZMJ (Zhengzhou Coal Mining Machinery Group Co., Ltd., Zhengzhou) és a CRCI (China Renaissance Capital Investment, Hong Kong) vállalatokból álló konzorcium veszi meg 545 millió euróért.

A megállapodást május 2-án írták alá a felek, a tranzakció az antitröszt-, és más illetékes hatóságok, illetve a németországi munkavállalói képviselet jóváhagyását követően válik véglegessé. A felvásárlás 14 ország 16 telephelyét érinti, köztük a Bosch miskolci érdekeltségét is, azonban a konszern tájékoztatása szerint a kínai társaság az összes telephelyet és munkavállalóját, azaz a magyarországi 1700 dolgozót is át kívánja venni.

A ZMJ befektetési holdingokon keresztül vesz részt az autóipari beszállítói termelésben, Kínában pedig indítómotorok és generátorok gyártásával, valamint haszongépjárművek és személygépkocsik motorkomponenseinek gyártási kapacitásával foglalkozó autóipari beszállító. A CRCI pénzügyi befektető vállalkozás a ZMJ üzleti partnere.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.