Nevet váltott a Szolnoktej
A Szolnok város első ismert, 1075-ös említésekor használt elnevezést felvevő cég egyben profiltisztítást is végrehajtott – magyarázta a névváltást a Világgazdaságnak Bárdos Erika, a cég tulajdonosa. Mint elmondta, a korábbi Szolnoktejhez nincs közük, nem is a jogutódai. A Szolnoktej Rt. 1996-ban került felszámolás alá, majd 2002-ben szűnt meg, romjain alakult a kalandos sorsú Wés Rt.
Bár a profiltisztítás részleteit firtató kérdésre az ügyvezető nem válaszolt, a cégadatokból kiderül: a társaság tavaly decemberben törölte tevékenységei közül a tejtermékgyártást. Főtevékenységként pedig a cég alakulása óta a gépjármű-kereskedelmet, illetve -kölcsönzést jelölte meg. A honlapján ugyanakkor az olvasható, hogy 2012 óta vesz részt az iskolatejprogramban.
A most már Zounok Milk néven futó cég 2014-ben még 423 millió, egy évvel később már csak 190 millió árbevételt ért el, és üzemi szinten 10,3 millió forint veszteséget termelt.


