BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százharmincmilliárdos büdzsé

A világbajnokság szervezési költsége 32,9 milliárd forint, de ehhez még hozzájön a Nemzetközi Úszószövetségnek (FINA) fizetendő jogdíj, így 38,6 milliárd forint lesz a végösszeg – mondta Seszták Miklós fejlesztési miniszter 73 nappal a sportesemény július 14-i rajtja előtt. Ebben olyan tételek is benne vannak, mint a versenyzők és sportvezetők, VIP-vendégek elszállásolása, a sportlétesítmények üzemeltetése, a doppingellenőrzések, a jegyértékesítési költségek vagy a nyitó- és a záróünnepség.

A budapesti vizes vb teljes költségvetése azonban jelentősen meghaladta az eredeti terveket, hiszen a 38,6 milliárdos szervezési és működési kiadásokhoz hozzájön a rendezvényre elkészülő 92 milliárd forintnyi fejlesztés. Ebből a vb-uszoda, a 41,6 milliárd forintos Duna Aréna került a legtöbbe. A büdzsé mindennel együtt 130 milliárd forintra rúg, holott Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) korábbi elnöke 2015 márciusában még arról beszélt, hogy ennek az ötödéből, 25 milliárdból tető alá lehet hozni a rendezést. A szervezőbizottság elnöki tisztségét is betöltő Seszták „mentségként” felhozta, hogy a 92 milliárd forintnyi beruházás túlnyomó része – közel 85 milliárd forint – akkor is megvalósult volna, ha Magyarország nem rendez világbajnokságot. Ilyen a pesti alsó rakpart, a Margitsziget vagy a Dagály strand felújítása, a Hajós, a Széchy és a Császár–Komjádi uszoda rekonstrukciója.

A szervezőbizottság 7-10 milliárd forintos bevétellel kalkulál, ebben nincs benne a világbajnokságra érkező szurkolók, sportolók magyarországi tartózkodása s az ezzel járó éttermi fogyasztás, illetve vendégéjszakák. A szurkolói zónákat a Margitszigeten alakítják ki, már tárgyalnak kompjárat működtetéséről, amely innen a Duna Arénához szállítaná a rajongókat. A Batthyány téri óriás-toronyugrás helyszínén kizárólag a versenyek idején lesznek forgalomkorlátozások a budai alsó rakparton.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.