BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyümölcsszezon: nagy szóródás az árakban

A tavalyinál nagyobb termésre számítanak a gazdák szinte minden gyümölcs fajtából és ez jó hír a fogyasztóknak is. Az már kevésbé, hogy igen csak nagy a szóródás az árakban. 

A tavalyi 750 ezer tonna hazai gyümölcstermésnél idén valamivel jobbra lehet számítani a kisebb fagykárok ellenére. Becslések szerint 2017-ben akár 800-850 ezer tonna gyümölcsöt is szüretelhetnek a gazdák. Az egyik legnépszerűbb gyümölcsből, az almából a múlt évi 500 ezer tonna helyett 600-620 ezer tonna teremhet. Ennek azonban alig 30 százaléka az étkezési, a többi léalma – nyilatkozta a Népszavának Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezetnél (FruitVeB) elnöke.

Az étkezési alma ára talán nem haladja meg jelentősen a tavalyi szintet, de a feldolgozott termékek, mint például az almalé esetében, akár drágulás is bekövetkezhet. A legnagyobb európai almatermelő Lengyelországban ugyanis a 4,5 millió tonnás almatermés az ottani igen jelentős fagykár miatt 30-40 százalékos veszteséget szenvedett el.

Dübörög a meggy szezon Forrás: AFP

A meggy szezon éppen „dübörög”. A 13 000-13 500 hektárról várhatóan 65 ezer tonna termést szüretelhetnek. Ennek nagyjából 80 százaléka ipari meggy. Európa két nagy termelőjénél súlyos károkat okozott a fagy, Németország 30-40 százalékos, Lengyelországban 50 százalékos a várható terméskiesés, ami magasan tartja a gyümölcs árát. Ez az ipari meggyre mindenképpen igaz, vagyis a befőttért, meggyléért többet is fizethetünk a tavalyinál.

A napokban véget ért a szamóca, vagy közkeletű nevén az eperszezon. A 800 hektárból mintegy 500 hektáron „fóliás” eper termett. Idén nagyjából 8 ezer tonna szamócát kínáltak a vásárlóknak, többnyire a tavalyi árakon. Az áprilisban indult hazai szezon kezdetén még 1800-2000 forintos kilónkénti eperár június közepére 600-700 forintra olvadt.

Igen jó termés ígérkezik viszont őszi- és kajszibarackból itthon és az európai termelőknél egyaránt – írja a Népszava. A tavaszi fagyok alig érintették ezeket a gyümölcsfajtákat. Az összesen 4 000 hektáron termesztett kajszibarackból 30 ezer tonna várható, míg a 4 200- 4 500 hektár őszibarackültetvényeken 40-45 ezer tonna gyümölcsöt szüretelhetnek.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.