Cégvilág

Lendületben az építőipar

Idén júniusában az építőipari termelés volumene 27,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentésében. Eszerint mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületek építéséé 26,1, az egyéb építményeké 29,6 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján júniusban az építőipar termelése 1,1 százalékkal bővült az előző hónaphoz képest. A II. negyedévben az építőipar termelői árai 4,6 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Mindkét építményfőcsoport termelésének volumene nőtt - az épületeké 26,1, az egyéb építményeké 29,6 százalékkal - az idei év júniusában az előző év azonos hónapjához képest – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentésében. Eszerint az épületek építésének növekedése júniusban is elsősorban az ipari és raktárépületek, kisebb mértékben a sportlétesítmények és oktatási épületek építésének az eredménye. Az egyéb építmények esetében a termelés – az alacsony bázis mellett – út- és vasútépítési munkák következtében bővült.

A jelentésből az is kiderült, hogy az építőipar ágazatai közül az épületek építésének termelése 17,8, az egyéb építményeké 29,1, a speciális szaképítésé 33,4 százalékkal nőtt.

A megkötött új szerződések volumene az előző évihez képest 39,6 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 26,8, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 47,9 százalékkal. Az egyéb építmények esetében bekövetkezett növekedés útépítésekre, illetve vasútfejlesztésre kötött szerződések eredménye – mutat rá a jelentés.

A KSH adatai megmutatták: az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene június végén 94,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 41,0, az egyéb építményeké 126,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Forrás: KSH

A jelentésből végül kiderült: idén január-júniusban az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés volumene 27,0 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz mérten.

A második negyedévben az építőipar ágazatain belül az épületek építésében 7,8, az egyéb építmények építése vonatkozásában 2,6, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 4,5 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezzel az előző negyedévinél az építőipar árai 1,4 százalékkal magasabbak voltak – áll a jelentésben.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a júniusi, illetve második negyedéves építőipari adatok azt tükrözik, hogy az első negyedévben vett új lendület a második negyedévben is kitartott. Az új szerződések folyamatos gyors növekedése azt jelzi, hogy a következő fél év – egy évben is adott a kereslet, ami húzhatja az építőipart magával. Kockázatot jelent azonban az építőipar szempontjából, hogy a kivitelezők egyre nagyobb munkaerőhiánnyal szembesülnek, ami már most is korlátozza az építőiparban rejlő növekedési potenciált – fűzte hozzá.

Ürmössy Gergely úgy véli, hogy idén akár 20 százalékkal is bővülhet az építőipari termelés volumene, azonban ennek feltétele, hogy az EU-s források év közben ne apadjanak el, illetve a munkaerőkínálat korlátozó hatása ne erősödjön tovább jelentősen.

KSH építőipar építkezések
Kapcsolódó cikkek