BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rengeteg újítással készültek az IFA-ra a gyártók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Számos új okostelefonnal és számítógéppel ismerkedhetünk meg a következő napokban a berlini IFA-n, és az is kiderül, hogy milyen sisakok segítenek majd átélni a kevertvalóság-élményt.

Tegnap este, lapzártánk után a Samsung sajtótájékoztatójával lényegében elrajtolt a legnagyobb európai technológiai kiállítás és vásár, a berlini IFA. Bár a rendezvény hivatalosan csak szeptember 1-jén nyitja meg kapuit és szeptember 6-ig tart, a nagy gyártók közül többen már egy-két nappal korábban bemutatják, hogy mivel is érkeztek a német fővárosba. Az IFA jelentőségét nemcsak a számos ismert márka adja, hanem az is, hogy ezen a rendezvényen ismerkedhetünk meg azokkal az eszközökkel, amelyek majd a karácsonyi vásárlási szezon sztárjai lesznek.

A Samsung a múlt héten jött elő az igazi nagy újdonsággal, a Galaxy Note 8-cal, így Berlinben egész más kerül a középpontba: a társaság két viselhető okoseszközét is megismerhetik az érdeklődők, a sportolást segítő Gear Fit 2 Prót, valamint az új okosórát, a Gear Sportot. A másik nagy dél-koreai gyártó, az LG viszont erre az eseményre is tartogatott egy csúcstelefont, ma mutatják be az LG V30-at. A tavalyi V20 utódja az eddigi hírek szerint hatalmas, 6 hüvelykes OLED-kijelzővel érkezik, és igazodva a mobilpiaci trendekhez, szinte alig lesz kávája, hátul pedig két kamerát helyeztek el.

Star wars-os kiterjesztettvalóság-eszköz jöhet a Lenovótól.
Forrás: AFP

A Sony is prémiumkészülékekkel készül Berlinre, ám a japán cég egyelőre ragaszkodik saját formavilágához, így sem nagyon vékony keretre, sem dupla hátoldali kamerára nem számíthatunk az Xperia XZ1 és XZ1 Compact esetében. Viszont az eddigi hírek szerint a nagyobb készülék 19 megapixeles hátlapi kamerát kapott, az egyik modell 5,2 hüvelykes Full HD kijelzővel rendelkezik, és a Qualcomm Snapdragon 835-ös csipet tették bele a nagyobb teljesítmény érdekében.

A meghatározó technológiai cégek közül természetesen ott lesz a Lenovo is az IFA-n, és a cég részéről mind a mobilüzletág (amelyet most már a Motorola képvisel), mind a számítógépes vonal esetében izgalmas újdonságokra számíthatunk. A Motorola a Moto X4-et viheti el Berlinbe, amely ívelt kijelzővel és dupla kamerával rendelkezik, és amelyet közvetlenül a Moto Z termékcsalád alá pozicionál a gyártó. A Lenovo is ma mutatja meg újdonságait, és a beharangozó videó szerint a Yoga termékcsalád új tagjai mellett egy igazán izgalmas eszközzel is megismerkedhetünk majd. Először a múlt hónapban, a D23 eseményen hallhattak az érdeklődők arról, hogy a vállalat a Disney-vel összefogva egy Star Wars-tematikájú kiterjesztettvaló­ság-készüléken dolgozik. Akkor sok részletet nem árultak el az újdonságról, de az IFA-ra invitáló videón is feltűnik, így bízhatunk abban, hogy kiderül, pontosan mit is tud a berendezés.

A virtuális és a valódi világ vegyítése egyébként meghatározó szerepet játszhat az idei berlini eseményen, köszönhetően a Microsoft fejlesztésének, illetve a kezdeményezéshez csatlakozó gyártóknak. Az IFA-n ugyanis egy egész sor olyan készüléket mutatnak be, amely a Windows Mixed Reality megoldásra épül. A speciális virtuálisvalóság-sisakok és a hozzájuk tartozó vezérlők egyébként elég kedvező áron lesznek elérhetők, a hírek szerint lesznek olyan konstrukciók is, amelyekben akár 400 dollárért meg lehet majd venni őket. Persze ahhoz, hogy valóban élvezni lehessen a sisakok nyújtotta virtuális valóságot és az abban játszott játékokat, egy meglehetősen erős számítógépre van szükség, amellyel HDMI-csatlakozón keresztül lehet összekötni a virtuálisvalóság-készülékeket. Az ősszel megjelenő Windows 10 alkotói frissítés már erősen épít majd a kevert valóságra, és a Minecraft és a Halo játékok is futtathatók lesznek a sisakokon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.