Cégvilág

A Levi’s kabátjába is beköltözött a technológia

Az Egyesült Államokban néhány üzletben már tegnaptól kapható a Levi’s okoskabátja. A Commuter márkajelzésű ruhadarab bal ujjának egy részét ugyanis érintésre érzékennyé tették.

Az Egyesült Államokban néhány üzletben már tegnaptól kapható a Levi’s okoskabátja. A Commuter márkajelzésű ruhadarab bal ujjának egy részét ugyanis érintésre érzékennyé tették, így a mandzsettagombban elhelyezett bluetoothos adóval együtt alkalmassá vált arra, hogy azon keresztül vezéreljék az okostelefont. A fejlesztők egyelőre szándékosan nagyon kevés funkciót építettek be: mindössze néhány gesztussal – kifelé és befelé simítva, kétszer megérintve, valamint hosszan nyomva – lehet kiadni parancsokat. Az első használatkor össze kell hangolni a telefonnal a farmerkabátot, és be lehet állítani, hogy felolvassa az üzeneteket, illetve azt is meg lehet adni, hogy kiknek a hívásait fogadja, de a zenehallgatásban is hasznos segéd lehet. Az intelligens ruhadarabot elsősorban a kerékpárral munkába járóknak szánják, és hatalmas kihívást jelentett a fejlesztés során, hogy megoldják az érintésre érzékeny felület integrálását a szövetbe, ráadásul úgy, hogy hagyományos ruhaneműként funkcionálhasson, vagyis akár mosni is lehessen. A projektben a Levi’s partnere a Google speciális fejlesztésekre szakosodott részlege, az ATAP (Advanced Technology and Projects group) volt, amelynek két éve bemutatott Jacquard technológiáját használták fel. A Google közlése alapján egyébként úgy tűnik, hogy nem érdemes túl gyakran mosni az okoskabátot, mert ahogy fogalmaztak: „akár tíznél több mosást is kibír”.

Forrás: Levi's

A fejlesztők előtt álló kihívást jól érzékelteti, hogy több mint egy éve jelentették be, dolgoznak a ruhadarabon. A projekt kapcsán a Levi’s részéről hangsúlyozták, hogy elsősorban nem egy új technológiai eszközt, hanem egy jól hordható ruhaneműt akartak megalkotni, így nem kapkodták el a bemutatást és a piacra dobást.

Kérdés, hogy mennyire találja majd praktikusnak a farmerkabátot a célközönség. A kerékpárosok tudniillik már most is számos tok közül választhatnak, amelyekben az okostelefont tarthatják, miközben tekernek, ráadásul ezekhez jóval alacsonyabb áron lehet hozzájutni. A Levi’s Commuter okoskabát ugyanis 350 dollárba kerül az Egyesült Államokban, míg egy hasonló ruhadarab érintőfelület nélkül 150 dollár körüli áron vásárolható meg.

Ahogyan arról a Világgazdaság a múlt héten beszámolt, a viselhető okoseszközök piacán a következő négy évben átlagosan 17 százalék körüli bővülés várható évente (az IDC prognózisa szerint). A legnagyobb mennyiségben okosórákat és okoskarkötőket vásárolnak majd, de az egyik legdinamikusabban fejlődő kategória az intelligens ruházat lesz, darabszámban 2021-ig évente átlagosan majdnem 43 százalékos növekedés lehet e szegmensben. Az idén várhatóan 2,8 millió, valamilyen okos technológiát tartalmazó ruhadarabot adnak el világszerte, ez a szám 2021-re 11,6 millióra nőhet.

technológia Levi's
Kapcsolódó cikkek