BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lezárult a csepeli távhőszámlavita

Lezárult a Főtáv-Kiserőmű Kft. és a csepeli Rákóczi Liget Társasház közötti, utóbbi fizetési késlekedésének rendezéséről szóló pereskedés.

Peren kívül megegyezett a Főtáv-Kiserőmű Kft. és a csepeli Rákóczi Liget Társasház az utóbbi fizetési késlekedésének rendezéséről. Péterffy Attila, a társaság ügyvezetője a Világgazdaságnak elmondta, hogy cégük elődje 2008-ban szerződött a társasházzal a távfűtés, a hűtés és a használati meleg víz szolgáltatásáról. Elég hamar kiderült, hogy a társasház e szolgáltatások számláit csak részben és késve fizeti meg, ezért a jogelőd társaság 2010-ben pert kezdeményezett ellene.

Fotós: Banczik Róbert

Az elmúlt években a tartozás – mint a vállalat kintlévősége – 2017 júliusára 110 millió forintra nőtt a késve, illetve nem fizetések miatt. Ez az összeg már meghaladta azt a kritikus mértéket, amelyet a Főtáv-Kiserőmű Kft. finanszírozni tudna, de ennyit már nem is akart megfinanszírozni. Ezért gyors megoldást kellett keresnie. A bíróság végső döntését megelőzve sikerült a társasházzal peren kívül megegyeznie, Péterffy Attila szerint úgy, hogy mindkét oldalról megtalálták az éppen még elfogadható feltételeket. Az ennek alapján kötött megállapodás jónak mondható.

Két lehetőségük van a lakóknak: a felgyülemlett tőketartozást vagy hét év alatt, 84 részletben kamatmentesen, vagy 10 év alatt, a jegybanki alapkamattal megemelten fizetik meg. A részletfizetés választása esetén elengedhetetlen, hogy a társasház határidőre megfizesse az aktuális, beérkező számlákat. A kompromisszumos megállapodás azt is jelenti, hogy a számlákban szereplő, a tőketartozás részleteivel megemelt összeg a 84 vagy 120 hónapos részletfizetés miatt havonta csak csekély, átlagosan havi 2200 forintos megterhelés a családoknak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.