Cégvilág

Kínai konténervonatokat indít a Rail Cargo Hungária

A XiangOuExpress szállítmánya szárazföldi úton jut el a kínai Csangsába, a Budapest-Pireusz exportvonatét pedig a pireuszi kikötőben rakják hajóra.

Először indít Magyarországról Kínába konténervonatot a Rail Cargo csoport, ráadásul máris kettőt: a XiangOuExpress szállítmánya szárazföldi úton jut el a kínai Csangsába, a Budapest-Pireusz exportvonatét pedig a pireuszi kikötőben rakják hajóra. Mindkét vonat a Rail Cargo Terminál-BILK terminálról indul, jelentette be Kovács Imre, a Rail Cargo Hungária Zrt. (RCH) igazgatósági elnöke.

Mint elmondta, cégének azért fontos e két vonat indítása, mert a Rail Cargo csoportnak egyébként is kiemelt célja a nemzetközi fuvarozás erősítése. Az RCH magyarországi piaci részesedése 66 százalékos, de ez a teljes teljesítményének csak a 20 százalékát képviseli. Ráadásul az RCH magyarországi szállításainak a jelentős részét is egyetlen hatalmas tétel, a Mátrai Erőműnek történő szénszállítás teszi ki.

Kovács Imre szerint az RCH szintén komolyan foglalkozik a kombinált fuvarozással is, amelynek néhány országban már 50-60 százalékos piaci részesedése van, de Magyarországon még csak mintegy 30 százalékos. A társaság számára oroszországi és kínai kapcsolatai miatt is nagyon fontos ennek a két vonatnak az indítása. A projektben az RCH-ra a fuvarozás, a vonatok szállítása és a kocsik biztosítása jut, de a társaság a BILK oldaláról is ad hozzáadott értéket a más társaságokkal közös vállalkozáshoz.

Részletek a holnapi Világgazdaságban

konténervonat Kovács Imre Kína RCH
Kapcsolódó cikkek