Cégvilág

Idén is bővülhet a hazai újautó-piac

A tavalyinál kisebb, 7,5 százalékos növekedésre számít idén az új autók piacán a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete, amely 125 ezer új gépkocsi eladásával számol.

Idén várhatóan tovább nő az új járművek értékesítése, de dinamikája elmarad a tavalyitól. Az elmúlt évben 116 ezer új személygépkocsit értékesítettek, ami 20 százalékkal több az előző évinél, de ekkora növekedést az idén nem valószínűsítenek.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) ebben az évben 7,5 százalékos növekedésre számít az új autó eladások terén, vagyis az előrejelzésük szerint 125 ezer új gépkocsit helyeznek majd forgalomba Magyarországon 2018-ban – mondta Erdélyi Péter, az MGE ügyvezető elnöke egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Forrás: AFP

A számok biztatóak, de az új autó értékesítési piac még mindig a 2001-es értéknél tart. Nagyobb gond, hogy mindeközben a használtautó-piac ennél is dinamikusabb nő.

Tavaly 155 ezernél több használt személyautót importáltak és helyeztek forgalomba Magyarországon, ráadásul ezek átlagos életkora 12 év fölötti, és jellemzően euro3-as, vagyis a környezetre káros motorral felszerelt.

Így aztán a belföldi autópark átlagéletkora 14 év felett van, míg az uniós átlag 10,7 év. A magyarországi járműpark 67 százaléka 10 évnél öregebb, és csak a 10 százaléka 5 évnél fiatalabb.

Az elektromos meghajtású járművek értékesítésének növekedése erőteljes, bár számuk még így is elenyésző: 2016-ban 172, tavaly pedig 749 ilyen autót helyeztek forgalomba – mondta Erdélyi.

Fotó: Kallus György

A kormány továbbra is támogatja az elektromos járművek beszerzését. Tavaly decemberig 735 elektromos meghajtású autóra hatszáz pályázatot adtak be, és 643 autó esetében született meg a támogatói okirat. A támogatási összeget viszont eddig csak 260 autóra fizették ki. A pályázati folyamat tehát elég lassú, amin szeretnének gyorsítani – ezt már Ugron Gáspár mondta. Az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt is kifejtette, hogy jelenleg Magyarországon kétszáz nyilvános elektromos töltőállomást tartanak nyilván, ami régiós összehasonlításban kedvezőnek számít, de európai szinten ezzel a mennyiséggel még eléggé hátul áll Magyarország.

Az állam tavaly 300 ilyen pont telepítését kezdte meg, például Budapesten, a megyei jogú városokban, az idegenforgalmi helyeken, egyes autópályák mentén. Mindezek mellett az önkormányzatok 210 töltőállomást is kialakítanak. Az a cél, hogy idővel 20 kilométerenként található legyen egy ilyen töltőállomás. A várakozások szerint ugyanis 2030-ra a járműparkon belül az elektromos autók aránya meghaladhatja a 10 százalékot.

Az egyesület a teljes (vagyis a haszon- és tehergép-) járműpiacon 158 500 új jármű forgalomba helyezését prognosztizálja 2018-ban, 3,6 százalékkal többet a tavalyinál.

 

autópiac autóeladás Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete
Kapcsolódó cikkek