Cégvilág

Áprilisra eltűnhet a májbetegek várólistája

Tavaly év végén még több mint ezer hepatitis C-vírussal fertőzött beteg várt gyógyszeres kezelésre, de ma már csak 363-an szerepelnek a várólistán. Az egészségbiztosító több közbeszerzési eljárás során ötezer beteg kezeléséhez szükséges gyógyszerre írt ki pályázatot.

Áprilisra eltűnhet a hepatitis C-vírussal fertőzött betegek várólistája, mert minden beteg számára biztosítva lesz a kezeléséhez szükséges gyógyszer – mondta a Világgazdaságnak Makara Mihály, a Budai Hepatológiai Centrum főorvosa. Tavaly év végén még több mint ezer beteg várt gyógyszeres kezelésre, de ma már csak 363-an szerepelnek a várólistán – tette hozzá a hepatológus.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által meghirdetett közbeszerzési eljárások során ötezer beteg kezeléséhez szükséges gyógyszerre írt ki pályázatot a hazai egészségbiztosító. Mivel a krónikus fertőző májgyulladással (krónikus hepatitis C) kezelt betegek gyógyszerkontingense csökkenő tendenciát mutatott, több tender esetében gyorsított eljáráshoz folyamodtak – tudta meg a Világgazdaság.

Áprilisra eltűnhet a hepatitis C-vírussal fertőzött betegek várólistája
Forrás: MW

A krónikus májgyulladásban szenvedő betegek gyógyszereinek közbeszerzési feltételei közt az szerepelt, hogy 2100 hepatitis C-vírussal fertőzött beteg gyógyszereit kell biztosítani, betegenként legfeljebb hárommillió forint értékben, de a nyertes ajánlattevő jócskán a tenderben kiírt összeg alá ígért, és 1,2 millió forintból vállalta egy hepatitis C-s beteg gyógyítását.

Évente a hepatitis C-vírussal fertőzött betegekre hatmilliárd forintot biztosít a NEAK. Most több eljárás keretében több mint 9,1 milliárd forint értékben írt ki gyógyszerbeszerzést az egészségbiztosító. Az eljárásokból három amerikai gyógyszercég került ki győztesként – derül ki az közbeszerzési értesítőjéből, a TED-ből. Ennek kapcsán Makara Mihály kiemelte:

most sem jut több forrás a hepatitis C-s betegekre, mint évi hatmilliárd forint, csak átfedések vannak a gyógyszerbeszerzések miatt.

A tenderben szereplő készítményekkel a hepatitis C-vírussal fertőzött betegek 97 százalékban vírusmentessé válnak, meggyógyulnak, ráadásul mellékhatásaik sincsenek a gyógyszereknek. A teljes gyógyulás három hónapos kúra alatt érhető el – mondta a főorvos. Eddig Magyarországon tízezer beteg vált teljesen tünetmentessé, és körülbelül 50 ezer főt kell még meggyógyítani. Hazánkban a legmodernebb gyógyszerekkel történő kezelést 2015 óta alkalmazzák, évente azonban 600-700 új beteget is diagnosztizálnak.

Magyarországon a lakosság 0,7 százaléka, több mint 70 ezer ember lehet hepatitis C-vírussal fertőzött, többségük nem is tud a betegségéről.

A NEAK a betegek kezelését 100 százalékban támogatja, még dobozdíjat sem számol fel – mutatott rá Makara Mihály.

A főorvos a Világgazdaságnak azt mondta: a kormány a 2018-as költségvetésben 600 millió forintot különített el százezer egészségügyi dolgozó hepatitis C-szűrésére és a kiszűrtek kezelésére, ugyanis egy tűszúrásos sérülés esetén 1,8 százalékos eséllyel kaphatja el egy ápoló vagy orvos a hepatitisvírusok okozta krónikus májgyulladást.

Világszerte 170 millióra becsülik a hepatitis C-vírussal fertőzöttek számát, az össznépesség körülbelül 3 százaléka lehet érintett.

A fertőzöttek legnagyobb része 1993 előtt kapott transzfúzióval vagy más egészségügyi beavatkozással fertőződött meg. A véradók 1992 óta történő szűrése nagymértékben csökkentette a betegség átvitelének gyakoriságát, ami a korábbi 17 százalékról 1 ezrelékre mérséklődött. Magyarországon 33 hepatológiai centrum van, minden megyeszékhelyen, illetve Budapesten több központban is kezelik a májbetegeket.

NEAK Makara Mihály hepatitis C főorvos
Kapcsolódó cikkek