Cégvilág

Felvásárolták a sikeres magyar startup céget

Két év alatt jutottak el a 3D nyomtatott szemüvegeket gyártó Forma Eyewear magyar alapítói oda, ami a legtöbb startupper álma: a sikeres exithez – áll a cég közleményében.

A céget a Budapesti Műszaki Egyetem két egykori hallgatója, Nagy Richárd és Slezák Balázs alapította, akiknek nem ez volt az első próbálkozásuk az iparágban, első cégük ugyanis egy olyan ötleten alapult, amely nem bizonyult piacképesnek.

Ezután döntöttek úgy, hogy irányt váltanak és a my3Dreams technológiájára és az iparágban megszerzett tapasztalataikra alapozva elkezdenek szemüvegeket tervezni és nyomtatni. Ebből született a Forma Eyewear, amihez 2015 tavaszán magánszemélyektől 9 millió forint befektetést vontak be. Ezt követően céget alapítottak Londonban és onnan fejlesztettek tovább.

Annak ellenére, hogy a befektető pénze egy év alatt elfogyott, sikerült olyan üzleti modellt találni, ami növekedési pályára állította a céget. Ennek köszönhetően a vállalkozás 2016-ban és tavaly is nyereséget termelt.

Egyik első partnerük az Első Magyar Optikus Zrt. volt, amely tavaly nyáron ajánlatot tett a cégre, az üzlet néhány hónappal később meg is köttetett. Április végén fejeződik be a magyar piacra történő bevezetés, valamint a gyártási és logisztikai folyamatok Magyarországra hozatala. A szemüvegeket mostantól hazánkban gyártják.

Már 27 évesen a nevéhez fűződik a bankrendszer megreformálása. Suppan Mártont a digitális világ fejlesztéséért Az év fiatal vállalkozójává választották.

 

startup 3d nyomtatás Forma Eyewear my3Dreams
Kapcsolódó cikkek