Cégvilág

Tovább emelkedett a világ széndioxid-kibocsátása

Mind a globális energiakereslet, mind a szén-dioxid-emisszió emelkedett 2017-ben. Tavaly 2,1 százalékkal fogyasztottunk több energiát, és 1,4 százalékkal bocsátottunk ki több szén-dioxidot, mint 2016-ban – számolt a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA).

Az IEA jelentéséből kiderült, hogy a karbonemisszió több éves stagnálás után bővült ismét.

Az energiaügynökség kifejti, hogy az energiafogyasztást többek közt a 3,7 százalékos világgazdasági növekedés emelte meg, a fogyasztás növekedését pedig fosszilis energiahordozók felhasználásával fedezték.

A globális széndioxid-kibocsátás jelentős emelkedése arra utal, hogy a klímaváltozás elleni jelenlegi erőfeszítések messze nem elégségesek. A globális energiahatékonyság javulása például drámai mértékben lassult, miután a döntéshozók kevesebb figyelmet fordítanak a területre

- fogalmazott Fatih Birol, a szervezet ügyvezető igazgatója.

A beszámoló szerint az energiaigény 81 százalékát elégítették ki a fosszilis energiahordozók, de folytatódott a megújuló erőforrások előretörése is.

Szmog a kínai autópályán
Forrás: AFP

Az elmúlt évtized átlagának kétszeresével, 1,6 százalékkal nőtt 2017-ben az olajkereslet, ez leginkább a petrolkémiai és szállítási és ágazatok számlájára írható.

A földgázfogyasztás 3 százalékkal haladta meg a tavalyit, így a fosszilis energiahordozók között a gáz felhasználása növekedett a leginkább. Ennek egy harmada Kínához fűződik.

Miután 2016-ban visszaesett, 2017-ben már ismét 1 százalékos növekedést tapasztalhattunk a szén iránti keresletben is.

A megújuló alapú villamosenergia-termelés 6,3 százalékkal nőtt, és ez túlszárnyalja bármelyik másik energiaforrás bővülését. A megújuló energiaforrások között egyébként a szél-, a nap- és a vízenergia előállítása is erőteljesen emelkedett.

Az 1,4 százalékos, 460 millió tonnás bővülés következtében az emisszió 32,5 gigatonnára emelkedett. Ez új csúcs, pedig ahhoz, hogy a Párizsi Klímaegyezmény célkitűzései teljesülhessenek, a kibocsátásnak éppen csökkennie kellene.

A 2017-es növekedés körülbelül 170 millió személyautó éves kibocsátását jelenti.

Érdekességként elmondható, hogy míg a nagy gazdasági erővel rendelkező országok kibocsátása általában nőtt, néhányan közülük csökkentették az emissziójukat, például az Egyesült Királyság, Mexikó és Japán.

A legnagyobb meglepetést az keltette, hogy pont a klímaegyezményből visszatáncoló USA kibocsátása csökkent a leginkább, méghozzá 0,5 százalékkal.

szmog CO2 energia Nemzetközi Energiaügynökség földgázfogyasztás
Kapcsolódó cikkek