Cégvilág

Szűkebb esztendő vár az autógyártókra

Három nagy autógyártó is profitfigyelmeztetést tett közzé tegnap: a tavalyi erős év, a bővülő eladások után a Fiat Chrysler, a Volvo és a Subaru is a szűk esztendő veszélyeire hívta fel befektetői figyelmét.

A detroiti hármak közül utolsóként jelentő Fiat Chrysler Automobile (FCA) árfolyama csaknem 10 százalékot zuhant a milánói tőzsdén, miután a cég 2019-re a vártnál gyengébb profit-előrejelzést adott ki, és a szabad készpénzállománya nem a reméltnek megfelelően alakul. E két tényező tükrében a befektetők úgy látják, hogy a nyáron elhunyt legendás vezérigazgató, Sergio Marchionne által felvázolt növekedési stratégia eredményei veszélybe kerülnek

A kiigazított üzemi eredményt az idei évre 7,3 milliárd euróra várták eddig az elemzők, ám az FCA most 6,7 milliárd eurós tervet vázolt fel. Marchionne jövőre már 9,2–10,4 milliárd euró közötti eredményt vizionált.

A szabad készpénzállomány tavaly 4,4 milliárd euró volt, a mutató idén 1,5 milliárdosra csökkenhet, ebben a magasabb tőkeberuházások mellett a dízelbotrány rendezésére az amerikai hatóságoknak, a károsultaknak és az ügyvédeknek kifizetendő mintegy 700 millió eurós tétel is közrejátszik.

Az FCA 2018-as éve egyébként a vártnak megfelelően sikerült, a profit 85 százalékát Észak-Amerika szállította. A forgalom 4 százalékkal 115,4 milliárd, a kiigazított nettó nyereség 34 százalékkal 5,05 milliárd euróra nőtt, mindehhez 2,1 százalékkal több, 4,84 millió jármű eladása kellett.

Fotó: AFP

A Volvo Cars a vártnál erősebb forgalmi adatokat közölt a 2018-as üzleti évéről, viszont haszonkulcsa csökkent, s

a marzsra az idén is nagy nyomás helyeződik majd, elsősorban az egyelőre teljesen bizonytalan kimenetelű amerikai–kínai kereskedelmi háború mellékhatásaként

– figyelmeztetett a kínai Geely tulajdonában lévő svéd autógyártó. Tavaly az európai és a kínai kereslet is érezhetően csökkent, s miközben a luxuskategóriát képviselő márka gyártási költségei emelkedtek, a pluszkiadásait az árverseny miatt nem tudta teljes mértékben áthárítani vásárlóira.

Hakan Samuelsson vezérigazgató közleményében hangsúlyozta, hogy nehéz év előtt állnak, de belépő új gyártókapacitásaiknak köszönhetően a forgalmuk további bővülésével számolnak.

A Volvo üzemi nyeresége tavaly 0,9 százalékkal 1,5 milliárd dollárra nőtt.

Haszonkulcsa 6,7-ről 5,6 százalékra zsugorodott, miközben árbevétele 21 százalékkal 27,3 milliárd dollárra gyarapodott. Ezzel sorozatban ötödik éve állít fel új forgalmi csúcsot a Volvo, amely a bizonytalanná vált piaci környezetre hivatkozva elhalasztotta részvényeinek tőzsdei bevezetését. A svédek inkább a gyártás korszerűsítésére fókuszáltak, az ebbe fektetett pénz megtérülésére több garanciát látnak. Tény, hogy a folyamatosan fejlődő Volvo évről évre farag a hátrányából a kategória német éllovasaihoz, a Mercedeshez és a BMW-hez képest.

A Subaru 16 százalékkal 1,68 milliárd dollárra csökkentette a márciussal végződő pénzügyi évében várható üzemi nyereséget. A hatodik legnagyobb japán autógyártó a de­cemberrel zárult harmadik negyedévről 998 millió dolláros nyereséget jelentett, ez 5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi időszakét és 5,5 százalékkal a Reuters elemzői konszenzusát. A bevétel 8,11 milliárd dollár volt, 13 százalékkal növekedett. A Subaru a negyedévben világszerte 280 ezer autót értékesített, a bázisidőszakhoz mérten csaknem tizezerrel többet. Kitűnően ment a bolt a cég legfontosabb piacán: az Egyesült Államokban 175,8-ről 193,7 ezerre bővültek az eladásai.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja

FCA Volvo Subaru fiat
Kapcsolódó cikkek