Cégvilág

Drágultak a legkedveltebb városok

Sándor Tünde | Egyetlen év alatt is jelentősen, csaknem 18 százalékkal nőttek a balatonfüredi hotelek szobaárai, a tavalyi 15,9 ezer forintról az idén 18,8 ezerre ugrott a városi szállodák átlagára – derül ki a Szallas.hu által a Világgazdaság számára összeállított adatbázisból. A második helyen Eger áll, ahol tavaly 14 ezer, idén már 15,2 ezer forint volt a hotelek átlagára. A heves megyeszékhely a 8,5 százalékos növekedéssel megelőzte Hévízt is, ahol 14,9 ezer forintról 15,1 ezerre emelkedtek a díjak. A legkeresettebb hazai települések szállodái igencsak eltérő mértékben drágultak: Harkányban mindössze 1,1 százalékkal (9,8 ezer forintról 9,9 ezerre), míg Szegeden 16,7 százalékkal (9,3 ezer után 10,9 ezerre) nőttek a szobaárak egy év alatt.

Az utóbbi két év fejleményei egyértelműen árrobbanást jeleznek, miután a 2017-es átlagárakhoz viszonyított 2019-es szint Balatonfüreden például 37,5, Szegeden 21,8, Budapesten 15,8, Sopronban 15,2 százalékos drágulást jelez. A hotelszobai kínálat árazása településen belül is eltérő. A legnépszerűbb helyeken 9,4–18,8 ezer forint között hirdetik az ágyakat egy éjszakára.

A legolcsóbb szállásajánlatot a Szent András fogadó tartja egy Sopron környéki településen, Hidegségben, ahol a következő három hónapban ezer forintért lehet megszállni, igaz, ellátás nélkül. A legmagasabb árat a pusztazámori Villa Malom jegyzi, a 150 éves malomból kialakított villában egy éjszakát reggelivel 350 ezer forintra értékelnek. A luxuskategória iránt azonban csekély az érdeklődés a szállásfoglaló oldalon, a foglalások zöme ugyanis az 50 ezer forintig terjedő kategóriába szól. Az utazást, pihenést tervezők jellemzően az alacsonyabb árat keresik.

A Szallas.hu gyűjtése szerint a legnagyobb értékű foglalás tavaly 1,67 millió forint volt. Az idei csúcs ennél több mint 18 százalékkal magasabb, az 1,97 millió forintos nyaralást Horvátországban fizették ki.

A foglalások időtartama szerinti toplistából kiderül, hogy az elmúlt két évben egyaránt 30-31 napig tartott a leghosszabb pihenés, míg a legnagyobb létszámú foglalás idén 85 vendégre szólt, a tavalyi toplista élén egy 62 fős társaság szerepelt. A vendégek által legszívesebben választott települések élmezőnye stabil, az elmúlt két évben egyaránt Siófok, Hajdúszoboszló, Balatonfüred és Eger vezet. Egyedül Zalakaros adta át a helyét Hévíznek az ötödik helyen. A leginkább preferált szálláshelyek között 2018-ban és 2019-ben egyaránt a Hotel Ma­rina Balatonfüred áll az élen. Második a Hotel Annabella Balatonfüred, de kedveltnek számít a Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel, a Hotel Wellamarin Zamárdi és a Hotel Kapitány Sümeg is.

2019 szállodák árak szállás.hu 2018
Ezek is érdekelhetik