Cégvilág

Tizenhat százalékos zuhanás a söriparban

Áprilisban jóval kevesebb sör fogyott, mint egy évvel korábban. A kocsmák és a vendéglők bezárása a hordós kiszerelés lenullázódásával párhuzamosan a palackozott termékek volumenében is drámai visszaeséshez vezetett.

Az öt legnagyobb magyarországi söripari szereplő által áprilisban belföldön értékesített sör mennyisége 16,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – mondta a Világgazdaságnak Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója. A szövetségnek a Dreher, a Heineken Hungária, a Borsodi és a Carlsberg Hungary a tagja, de adatközléssel a Pécsi Sörfőzde is segíti a szervezet munkáját. Kántor Sándor kifejtette, hogy április volt az első olyan hónap a söriparban, amelynek az elsőtől az utolsó napjáig éreztették hatásukat a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések. Ezzel összefüggésben az éttermeket, kocsmákat, kisvendéglőket és szállodákat tömörítő HoReCa-szegmens, amely normál körülmények között a vezető gyártók termelésének 30 százalékát adja, lenullázódott. Ebből a Világgazdaság arra következtet, hogy a kieső vendéglátóipari értékesítés csaknem fele, 13,9 százaléka az áruházak kasszájába vándorolt, mivel a bázisidőszak 83,9 százalékát elérő múlt havi eladások teljes mértékben a kiskereskedelemben csapódtak le.

Csomagolástípus szerinti bontásban aligha meglepő, hogy az elmúlt hónapban nemcsak a hordós sör eladása tűnt el teljesen, hanem az újratölthető, palackos sörök értékesítése is a tavaly áprilisi érték mindössze 27 százalékára esett. Magyarázatul szolgálhat, hogy békeidőben az újratölthető termékek 80 százaléka is a HoReCa-szegmensben talál gazdára. A szövetség igazgatója arról számolt be, hogy eközben az egyutas csomagolások kategóriája, azaz a PET-palackban vagy dobozos kiszerelésben kínált sörök forgalma együttesen mintegy 10-20 százalékkal növekedett. Ez a bővülés azonban nem kompenzálta a többi típus lejtmenetét. Minőségi besorolás szerint az alsó polcos, úgynevezett economytermékek értékesítése esett vissza a legnagyobb, 25 százalékos mértékben, miközben a középkategóriás sörök forgalma 13 százalékkal mérséklődött. A kettő közé tehető mínusz 18 százalékos áprilisi értékkel a felső kategória, tehát a prémium- és szuperprémium-termékek piacvesztése. Kántor Sándor szerint a radlerek értékesítését is érzékenyen érintette a járványhelyzet, ezt a 40 százalékos múlt havi csökkenés is alátámasztja, miközben az ízesített alkoholmentes sörök forgalma csak 15 százalékkal maradt el a tavaly áprilisban mért volumentől.

Békefi Gábor, a Dreher vezérigazgatója szerint az év második felét is csökkenő kereslet jellemezheti a sok bizonytalanság miatt. A Figyelőnek adott interjúban úgy fogalmazott, hogy benne van a pakliban a 10 százalék körüli éves piaci visszaesés az értékesített sör mennyiségében, a tavalyi növekedés a Dreher Sörgyárak esetében sem igen ismételhető meg. A szakember szerint a HoReCa-szegmens elmaradó értékesítése miatt a magyar söripar heti egymilliárd forint bevételtől esik el. Úgy látja, egy év nem lesz elég a vendéglátóiparnak, hogy kiheverje ezt az időszakot, ehhez másfél-két évre is szükség lehet. Ezt egyrészt azzal indokolta, hogy a turizmus lassabban fog visszatérni, másrészt az idei gazdasági csökkenés hatással lesz a vásárlóerőre is. Mindenesetre a nagy múltú sörgyár a költségstruktúra racionalizálásával, de leépítések nélkül veszi fel a harcot a koronavírussal.

Ezek is érdekelhetik