Cégvilág

Megőrizte piacait a soltvadkerti borászat

Megérezte az értékesítésben az éttermek bezárását a soltvadkerti Frittmann Testvérek Kft. Ugyanakkor nem bocsátottak el egy munkavállalót sem, és idén is a tavalyival megegyező mennyiségű szőlőt vásárolnak az általuk integrált termelőktől.

Mintegy 10 millió forinttal 788,2 millió forintra növelte nettó árbevételét a soltvadkerti borászat, a Frittmann Testvérek Kft. A cég saját tőkéje 1,08 milliárd forintról 1,22 milliárdra nőtt, adózott eredménye azonban csaknem 12 millió forinttal, 185,5 millió forintra csökkent. Az összes forgalmon belül összességében nem jelentősen, de növekedett az exportárbevétel, amely a 2018-as 12,4 millió forint után tavaly elérte a 31,9 millió forintot. A társaság borai az európai piacokon találtak vevőre, a kivitel célországa Ausztria, Németország, Anglia, Horvátország, Olaszország, Hollandia, Lengyelország, Románia, Svédország, Svájc és Szlovákia volt. A beszámoló szerint a befejezetlen beruházás értéke 176,4 millió forint.

„Az idén is folyamatosan fejlesztünk, ezzel nem a feldolgozott mennyiséget növeljük, hanem a minőséget javítjuk” – mondta a Világgazdaságnak Frittmann János borász, a cég társtulajdonos ügyvezetője. A koronavírus-válság ellenére sem álltak el a megnyert pályázatoktól, korszerűsítik eszközparkjukat, és szőlőt is telepítenek a fajtaváltás jegyében. „Mivel a HoReCa-szektorban erősek vagyunk, a koronavírus miatt bevezetett korlátozásokat néhány hónapig megéreztük, sőt már a szigorítások előtt drasztikus volt az éttermi forgalom visszaesése. A vendéglátóhelyi forgalom mérséklődése már a korlátozások előtt tapasztalható volt, most viszont már lassan kiegyenesedik a cég” – mondta Frittmann János, aki az első hónap után még nagyobb visszaesésre számított. Tapasztalataik szerint vidéken az élelmiszer-kereskedelem át tudta venni a vendéglátóhelyek szerepét, és most, hogy kinyitottak az éttermek, ez a forgalom is szép lassan talpra áll. Budapesten szintén sok helyen jelen vannak a boraikkal, de ott a belvárosi rész nem működik, mivel hiányoznak a külföldi turisták.

Az már látszik, hogy az idén nem fognak olyan évet zárni a cégnél, mint 2019-ben. Számításaik szerint árbevételük 10-15 százalékkal csökkenhet, és a társtulajdonos ügyvezető abban bízik, hogy ennél nem lesz több. Sok még azonban a bizonytalanság, főleg egy esetleges második hullám miatt. Frittmann János a Világgazdaság kérdésére elmondta, hogy nem küldtek el egyetlen embert sem a válság idején, fizetés nélküli szabadságot sem kellett kivenniük az alkalmazottaiknak. „Nem vagyunk óriási cég, próbáljuk őrizni a családias hangulatot.” A borászat 22 embert foglalkoztat. Saját területként 60 hektár szőlőt művelnek, és körülbelül ugyanekkora területen integrálják a termelőket, tőlük vásárolják fel a szőlőt. Idén ugyanazt a mennyiségű alapanyagot meg akarják vásárolni, mint az elmúlt évben. Mint mondta, Soltvadkerten a szakszövetkezeti múlt miatt képzett szőlősgazdák dolgoznak, ezért nem szükséges a szoros technológiai ellenőrzés, viszont az integrált termelőiknél feltétel, hogy részesei legyenek az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programnak.

Vidék kontra főváros

Vidéken az élelmiszer-kereskedelem át tudta venni a vendéglátóhelyek szerepét, és most, hogy kinyitottak

az éttermek, ez a forgalom is szép lassan talpra áll. Budapesten viszont a turisták hiánya miatt a belvárosi rész nem működik. | vg

 

kínai koronavírus borászat horeca Friittmann Testvérek Kft. Frittmann János
Ezek is érdekelhetik