Cégvilág

Jól szerepeltek a Bosch-cégek

A Bosch csoport több hazai cége produkált tavaly rekordárbevételt és nyereséget, de az idei számokban várhatóan megmutatkoznak a járványhelyzet kedvezőtlen gazdasági következményei.

A Bosch csoport magyarországi cégei közül tavaly is a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. érte el a legnagyobb árbevételt és nyereséget,

az előbbi meghaladta a 654 milliárd forintot, az utóbbi pedig a 14 milliárdot.

A gyár a csoport gépjármű-elektronikai részlegének legnagyobb gyártóközpontja, egyebek között a vezérlő elektronika, a szenzor, a radar és kamerarendszerek sorozatgyártása a fő profilja.

A második legnagyobb, 311 milliárd feletti árbevételt a járműipari alkatrészek és elektromos hajtások gyártásával foglalkozó miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. érte el. A harmadik helyen pedig több mint 216 milliárdos bevétellel a szintén miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. áll, amely a vállalat legnagyobb kéziszerszámgyára globálisan.

MTI Fotó: Komka Péter

Adózott eredmény alapján is a hatvani gyár volt az élen, a miskolci kéziszerszámgyár követte 10,7 milliárd forinttal, a harmadik pedig 5 milliárd feletti nyereséggel a budapesti Robert Bosch Kft.

Egyedül a maklári Robert Bosch Automotive Steering Kft. adózott eredménye mutat veszteséget – 11,1 milliárd forintot –, ennek a cégnek az árbevétele meghaladta a 191,7 milliárdot.

A Bosch csoport kilenc magyarországi cégéből kettőnek – a konyhai háztartási készülékeket gyártó budapesti BSH Kft.-nek és a kormányműveket gyártó egri Automotive Steering Column Kft.-nek – még nem érhetők el a beszámolói a nyilvános adatbázisban.

A csoport magyarországi cégeit is megviselte a járványhelyzet, a Bosch a tavasszal átmenetileg több hazai telephelyén is csökkentette gyártását, illetve felfüggesztette a termelést. Erre azért volt szükség, mert az autógyárak is jelentősen visszafogták vagy időszakosan leállították a termelésüket, így a beszállítók raktárai is megteltek, és nem tudtak szállítani.

Mivel az autóipari megrendelések világszinten jelentősen csökkentek, ráadásul átalakulóban van a mobilitási technológia is, a Bosch várakozásai szerint a globális gépjárműipari termelés az idén nem fogja elérni a válság előtti értéket. Ez várhatóan megmutatkozik majd a csoport cégeinek idei bevételén is.

A folyamatban lévő beruházásokat azonban nem akasztotta meg a járvány, bővül a cég budapesti telephelye és az autóipari fejlesztésekkel foglalkozó központja.

A beruházás jövőre tervezett átadása azonban valószínűleg csúszik. Halad a hatvani kapacitásbővítés is, és a miskolci Energy and Body Systems Kft. több mint 14,1 milliárd forintos beruházása is tartja az ütemtervet.

Több pénz beruházásokra

A Bosch 2019-ben a teljes magyarországi árbevételét – beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmet – 1465 milliárd forintra növelte, amely 11 százalékos emelkedés az előző évhez képest. Ugyanebben az időszakban a magyarországi piacon elért konszolidált forgalma 3 százalékkal, 259 milliárd forintra nőtt.

A csoport Magyarországon összesen 85 milliárd forintot fordított kutatás-fejlesztésre, beruházásokra pedig 102 milliárd forintot, az utóbbi 50 százalékkal haladja meg a 2018-as 67 milliárdot. A beruházások többsége még tart.

 

Bosch csoport árbevétel Bosch kereskedelem gyártás
Kapcsolódó cikkek