Cégvilág

Megszünteti zene appját az Alibaba, hol lehet Jack Ma?

A Xiami Music applikáció csak február ötödikéig lesz elérhető, ezt követően megszüntetik a szolgáltatást az üzleti tevékenységük fejlesztésére hivatkozva.

Az Alibaba megszünteti zene streaming alkalmazását, a Xiami Musicot, ezzel a kínai techóriás zenei ambícióit is végleg hátrahagyhatja – írja a CNN.

A cég kedden közleményében tudatta, hogy

a Xiami Music applikáció csak február ötödikéig lesz elérhető, ezt követően megszüntetik a szolgáltatást az üzleti tevékenységük fejlesztésére hivatkozva.

A Xiami még 2006-ban kezdte meg a működését, ezt követően pedig 2013-ban vásárolta fel az Alibaba a zenei szolgáltatót. Azóta is komoly verseny folyt a piacvezető Tencent vállalattal, amely a három legnépszerűbb streaming szolgáltatást (Kugou Music, QQ Music, Kuwo Music) nyújtja a távol-keleti országban.

Összehasonlításképpen: míg az utóbbi három platformnak közel 430 millió felhasználója van, addig a Xiami csak 7 millió hallgatót tudhatott magáénak a kínai MobTech vállalat felmérései szerint.

Fotó: RICCARDO MILANI / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP

Az Alibaba ellen egyébként jelenleg is vizsgálatok folynak monopolhelyzete miatt, ráadásul a vállalat vezére, Jack Ma huzamosabb ideje nem mutatkozott nagyobb közönség előtt, azóta, hogy egy előadásában kritizálta a helyi gazdaságpolitikát.

Már három hónapja, hogy eltűnt Jack Ma kínai milliárdos

Az Alibaba alapítója és egykori elnöke a Sanghajban tartott októberi előadásában bírálta a kínai állam gazdaságpolitikáját és a bankokat is.

 

app alkalmazás Xiami Kína Alibaba Jack Ma zene
Kapcsolódó cikkek