Kiskereskedelem

Túl nagyra nőtt az Alibaba hatalma

Az internetes óriásvállalatok monopolhelyzetének felszámolása újabb szakaszához ért: Peking közölte az Alibabával, hogy saját jövője érdekében mit vár el tőle.

Magasabb szintről jelezték Jack Mának, az Alibaba alapítójának, hogy nem mehetnek így tovább a dolgok a fintech leányvállalatuknál, az Ant Groupnál. Karácsony után még csak a versenyjogi eljárás hivatalos megindításáról érkeztek hírek az Alibaba ügyében, vasárnap viszont újabb utalás is érkezett Ma címére azzal, hogy ideje elgondolkodnia az egyre szerteágazóbb pénzügyi szolgáltatásai révén Kínában lassan monopolhelyzetbe jutó Ant feldarabolással egyenértékű átszervezéséről. A gondolatébresztés magától a kínai jegybanktól (PBOC) érkezett. Mint ismert, a tőzsdefelügyelet fellépésére a múlt hónapban az Alibabának két nappal a start előtt le le kellett fújnia az Ant elsődleges tőzsdei részvénykibocsátását (IPO), miután figyelmeztették a befektetőket a cég üzleti modelljét övező súlyos kockázatokra.

A sanghaji STAR börzén és a hongkongi tőzsdén szimultán tervezett IPO a világ legnagyobbika lett volna a 37 milliárd dolláros értékével.

Magának az anyacégnek a hat évvel ezelőtti 25 milliárd dolláros IPO-ja egészen tavaly decemberig, a Saudi Aramco 29,4 milliárdos rijádi kibocsátásáig csúcstartó volt.

Pan Kung-seng, a jegybank kor­mány­­­zó­helyettese felszólította az Ant vezetését, hogy szüntesse meg a hitelezési, a biztosítási és vagyonke­zelési ágazatban a pénzügyi szabályok áthágását, és orvosolja a jogsértéseket, valamint a hitelmi­nősítési rendszerében gondoskodjon a személyes adatok előírt védelméről.

Emellett Pan a tőkemeg­felelési és a pénzügyi szabályok betartásáért felelős, különálló holdingtársaság létrehozását is az Ant figyelmébe ajánlotta. A személyi hitelezési rendszer jogszerű üzemeltetése, a harmadik félnek történő kifizetések átláthatósága mellett a tisztességes verseny feltételeit is garantálnia kell a cégnek. Az Ant közleményében jelezte teljes együttműködési szándékát, és házon belül felállított egy reformbizottságot. Mint kiderült, a jegybank, valamint a tőke- és a devizapiaci felügyelet képviselői szombaton személyes találkozón közölték az Ant vezetésével, hogy az említetteken túl elégedetlenek a hanyag vállalatirányítással, a szabályozókkal való kapcsolattartás kritikán aluli minőségével, a versenytársak kiszorításával és a fogyasztói jogok egyoldalú korlátozásával.

Jack Ma
Fotó: Fabrice COFFRINI / AFP

Azt nem tudni, hogy Jack Ma részt vett-e a szombati találkozón, mindenesetre a Bloomberg szerint Pekingből arra kérték, hogy ne hagyja el az országot. Meglehet, Mának nem kellett volna az elavult kínai pénzügyi szabályozórendszert nyilvános kritikával illetnie októberben, hiszen az internetes óriáscégek monopóliumának felszámolását célzó intézkedések ettől a pillanattól gyorsultak fel.

Az Alibaba részvényárfolyamát is megviselik az események, a kurzus a múlt héten 9 százalékot esett Hongkongban. Hétfőn ehhez újabb 8 százalék csapódott, miután a befektetők pesszimizmusát a részvény-visszavásárlási programra költhető és 2022 végéig felhasználható keret 6-ról 10 milliárd dollárra való felemelése sem oldotta a remélt mértékben.

Az Ant sikertörténete 2004-ben indult, a cégben 33 százalékkal rendelkező Alibaba számára indították el az e-kereskedelmi fizetési rendszerüket, a mára csak Kínában 730 millió felhasználóval rendelkező Alipayt. Később a hitelezőket és az igénylőket az interneten villámgyorsan összehozó rendszerrel gyarapodtak, majd beindították a mikrohitelezést, amellyel perceken belül pénzhez juthattak az igénylők. Ez utóbbi csoportszinten már a bevétel 40 százalékát hozza. Mindennel együtt az Ant csoport piaci értékét ma már 300 mil­liárd dollárra becsülik.

Alipay IPO Alibaba Jack Ma Ant Group
Kapcsolódó cikkek