Cégvilág

A magyar gázszegmenst is érintheti a Naftogaz-vezér leváltása

Furcsa magyarázat áll az ukrán állami gázkonszern vezérigazgatójának eltávolítása mögött.

Szabályozott árakkal dolgozó piacon furcsa magyarázat egy állami vállalat első számú vezetőjének elbocsátására a vállalat veszteségessége, hiszen az eredményt döntően maga az állam állítja be. Pedig éppen ez történt Andrij Koboljev, az ukrán állami Naftogaz vezérigazgatója esetében is, mellesleg a társaság az LB.ua című ukrán online lap szerint tavaly így is 141 milliárd hrivnyát fizetett az állami költségvetésbe adók és osztalékok formájában.

Andrij Koboljev menesztése azért is meglepő – hívták fel a Világgazdaság figyelmét energiapiaci körökből –, mert a volt vezérigazgató nemrég még nemzeti hős volt az orosz Gazprommal folyó elszámolási vita kapcsán indult per választott bíróság előtti megnyerése miatt, mert rendkívül sokat tett a Naftogaz uniós elvárások szerinti működéséért (erről lapunk is beszámolt), és mert európai – köztük tekintélyes magyarországi – bérlőket szerzett az általa vezetett társaság hatalmas kapacitású gáztárolóinak.

Elismertségét jelzi az is, hogy posztján ukrajnai mércével így is maratoni időt, hét évet töltött.

Fotó: Sergii Kharchenko / NurPhoto via AFP

Valamit mégis hibázott, bár igaz, állítólag nem szakmai téren. Ám

felmentésével hibázhatott az állam is, e lépésre ugyanis közvetlenül nem volt joga, ezt csak a felügyelőbizottság tehette volna meg.

Erre az a panaszlevél mutat rá, amelyet a felügyelőbizottság független tagjai az általuk vélt törvénysértés miatt írtak Denisz Smigal ukrán miniszterelnöknek, és amelyet az LB.ua közzé is tett. A levél szerint a minisztertanács felfüggesztette a felügyelőbizottság hatásköreit arra a két napra, amely alatt Koboljev helyére kinevezte korábbi helyettesét, a jelenlegi energiaminisztert, Jurij Vitrenkót. (Ezzel egybecseng az Interfax-Ukrajina korábbi állítása is: miközben a hivatalos tájékoztatás szerint a vezetőváltás a felügyelőbizottság javaslatával összhangban történt, a lap nem tud ilyen javaslatról.) Az eljárás miatt a felügyelőbizottság április 30-án május 14-i hatállyal bejelentette teljes lemondását.

A levél szerint Jurij Vitrenko a korrupció megelőzéséről szóló törvény megsértésével került az igazgatóság élére.

Akárhogyan is folytatódik a történet, a mostani állapot szerint egy éven át a Naftogaz első embere Jurij Vitrenko, aki két olyan lényeges változást is hozhat a Naftogaz életében, amelyek a magyar–ukrán gázkapcsolatokat is érinthetik – hívták fel a Világgazdaság figyelmét gázkereskedői körökből. Az egyik az, hogy az oroszországi gázimporttól függetlenedő Ukrajnának a Naftogaz ismét elkezd kelet felől oroszországi gázt vásárolni.

Emiatt viszont csökkenhet az ország nyugat felőli gázimportigénye, vagyis a magyarországi kereskedőkön keresztül is kevesebb gázra lesz szüksége.

A másik nyitott kérdés az ukrajnai gáztárolókban lévő külföldi tulajdonú gáz sorsa. Megváltozhatnak ugyanis azok a feltételek – és nem feltétlenül kedvező irányba –, amelyekkel a gázhoz a tulajdonosaik hozzáférhetnek.

vezérigazgató-váltás gázpiac gázimport Andrij Koboljev Ukrajna Naftohaz gázszegmens Gazprom gáztároló Jurij Vitrenko
Kapcsolódó cikkek