Cégvilág

Megszállták a nyomozók a kínai Uber irodáit

Helyszíni kiberbiztonsági vizsgálatot indítottak a Didi Chuxing kínai közösségi fuvarszolgáltató ellen a kínai hatóságok pénteken, két héttel az után, hogy a vállalat ellen vizsgálatot rendelt el a kínai internetfelügyelet.

Hét kormányhivatal képviselői vonultak ki a cég központjához, köztük a közbiztonsági és a közlekedési minisztérium, az adóhivatal, valamint a kínai piacfelügyelet is. A kiberbiztonsági hivatal július 2-án indított vizsgálatot a kínai Uberként is ismert Didi ellen a felhasználói adatok begyűjtésére vonatkozó előírások "súlyos megsértése" miatt. A hatóság ezt követően július 4-én elrendelte a Didi mobilapplikációinak eltávolítását a Kínában mobiltelefonos alkalmazások letöltésére használt felületekről.

Fotó: Jade GAO / AFP

Július 5-én pedig további, az amerikai tőzsdén nemrégiben jegyzett kínai vállalatok ellen is vizsgálatot indítottak. A két teherfuvarozó szolgáltatást nyújtó vállalat – a Yunmanman és a Huochebang  –, valamint a Boss Zhipin nevű internetes állásközvetítő platform ellen irányuló vizsgálat célja a hivatalos közlemény szerint az adatbiztonsági kockázatok kiszűrése, illetve a nemzetbiztonság védelme.

A 2012-ben alapított, pekingi székhelyű Didi június végén jelent meg az amerikai tőzsdén, ahol 4,44 milliárd dollárhoz jutott részvény-kibocsátással. A vállalat 2016 óta piacvezető Kínában, miután kiszorította onnan vetélytársát, a San Francisco-i székhelyű Ubert. Az Uber ekkor eladta kínai üzletágát a kínai vállalatnak, részesedésért cserébe.

Fotó: Beiyi Seow and Dan Martin / AFP

Jelenleg az Uber 12,8 százalékos, a tokiói székhelyű Softbank Vision Fundja pedig 21,5 százalékos részesedéssel rendelkezik a kínai vállalatban. A Didi jelenleg 15 országban – egyebek mellett Ausztráliában és Oroszországban – van jelen, évi 493 millió aktív felhasználóval és 15 millió sofőrrel rendelkezik. Az idén az első negyedévében a vállalat 837 millió dollár nettó bevételt jelentett.

Az utóbbi időben a kínai hatóságok egyre szigorúbb fellépést tanúsítottak a technológiai óriásvállalatokkal szemben, miután a szektor éveken keresztül gyors ütemben fejlődött az engedékeny szabályoknak, valamint a kínai piachoz hozzáférést nem kapó, külföldi vetélytársak hiánynak köszönhetően. Áprilisban az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi és technológiai óriásvállalatra szabott ki rekordösszegű – 18,2 milliárd jüanos (2,8 milliárd dollár) - büntetés a kínai piacfelügyelet, amiért a vállalat a versenyszabályokat megsértve visszaélt monopolhelyzetével.

felügyeleti vizsgálat Uber Kína DiDi Chuxing
Kapcsolódó cikkek