Cégvilág

Több lábon állva jutott túl a járványon a Continental Railway Solution

A vasúti szektorban mindenkit megviselt a járvány – nyilatkozta a VG-nek a Continental Railway Solution ügyvezetője, Szigeti András.

Először februárban lehetett olvasni arról, hogy a RegioJet és a Continental Railway Solution együttműködésében elindul a Prága-Budapest-Split járat, és már akkor, a pandémia közepette a május végi céldátum volt megjelölve. Ilyen jó előrejelzők dolgoznak a cégnél, vagy ez egy jó tippnek bizonyult?

Amikor a járat indulásáról a döntést meg kellett hoznunk, az 2020 decembere volt. A járvány kellős közepén. És akkor lett május 28. a céldátum. Akkor még nem is számoltunk a harmadik hullámmal és annak a súlyosságával. Szóval igazából a csillagok állásának is köszönhető, hogy ez megvalósult.

Egy évvel korábban már volt egy hasonló vonat Magyarország érintésével (akkor Prága és Rijeka között), de akkor Csorna volt az egyetlen hazai megállóhely. Mi volt ennek az oka, illetve miért döntöttetek idén Budapest mellett?

Egy évvel korábban májusban kerestek meg ezzel az ötlettel Prágából, hogy kellene indítani egy vonatot az Adriára. És erről beindult egy beszélgetés, és a szervezési folyamat során mindenki partner volt, 30 nap alatt megvalósult az 5 országon áthaladó nemzetközi járat. A RegioJetnek az volt az első megjelenése Magyarországon, és szinte nem ismerte senki. Akkor Csorna volt a legértelmezhetőbb állomás, és a legészszerűbb időpont, ahol az országban ez megoldható volt. Ugyanakkor a magyar utasok számára a pozsonyi felszállás is népszerű volt, mivel hamarabb fel tudtak szállni a vonatra, és többet tudtak aludni.

És már az első járaton a RegioJet marketing igazgatója odajött hozzám, hogy annyi jegyet adtak el, hogy napi kellene indítani a járatot, nemcsak heti háromszor. Megoldottuk, és működött.

Fotó: KALLUS GYÖRGY/VG

Az előző év tapasztalatai alapján mennyire népszerű a magyarok közében a vonat, és mik a várakozások az idei évre vonatkozóan?

Tulajdonképpen nem tudjuk megmondani mennyire lett volna népszerű, ha lett volna rá hely. Olyan mértékben csaptak le erre a járatra a járvány első hulláma után a csehek, hogy tulajdonképpen a jegyek 95 százaléka Csehországból jött.

Ha ekkora siker volt, mi indokolta az idei újításokat?

Splitet mindenképpen szerettük volna beletenni a járatba, és már tavaly is felmerült a budapesti közlekedés terve, de akkor kevés volt rá az idő, és a MÁV-nak is sűrű volt a balatoni menetrendje. Idén pedig gyorsak voltunk, hamarabb jelentkeztünk be menetvonalért, így tudtunk jönni.

A RegioJet a közelmúltban további, Magyarországot szintén érintő nemzetközi járatokat jelentett be. Ezek elindításában mennyi volt a Continental Railway Solution ötlete, és mennyi a RegioJeté?

Ez kizárólag a RegioJet ötlete. Az együttműködésünk alapja, hogy Radim Jančura (a RegioJet 100 százalékos tulajdonosa) dönti el, hova megy a vonat, és hol áll meg a vonat. Én legfeljebb javaslatokat tehetek, amit ő vagy elfogad, vagy nem.

A Continental Railway Solution az első személyszállítással is foglalkozó magánvasút hazánkban. Véleménye szerint további szereplők megjelenése jót tenne a piacnak?

2014-ben amikor megalapítottuk a Continental Railway Solutiont, nem is gondoltunk rá, hogy ilyen partnerünk lesz, mint a RegioJet. A piacnak természetesen jobb lenne, ha minél több szereplője lenne, de minekután európai szinten is kevés a szereplő a piacon, ezért nem gondolom, hogy Magyarországon a közeljövőben túl sok hasonló jellegű szereplő jelenne meg. Ez abból is adódik, hogy hazánk egy rendkívül centralizált ország, Budapesten van minden. Éppen ezért belföldi forgalomban ez egy nehéz dolog lenne. A Budapest-Bécs vonal hagyományosan az egyik legsűrűbb nyugati irányba közlekedő vasúti pálya, ott lehetőség van sikerre, hosszú és jó marketing tevékenységgel. De más útvonalakon is vannak lehetőségek.

Hogyan vészelte át a vállalat a mögöttünk hagyott járvány-időszakot?

A vasúti szektorban mindenkit megviselt a járvány, minket is rosszul érintett. A Continental Railway Solution Kft. teljes mértékben magántulajdonban van, amit két magyar tulajdonost és egy angol szakmai befektetőt takar, aki biztosította a számunkra azt a készpénzmennyiséget, amivel fent tudtuk tartani a cég likviditását a járvány alatt. Mivel a vállalat nemcsak személyszállítással foglalkozik, hanem áruszállítással, és mozdonyvezető-bérbeadással is, így a több lábon állással, és a nadrágszíj meghúzásával túléltük a válságot. Ebben nagyon nagy szerepe volt a kollégáimnak is, mert a nadrágszíj meghúzása mindenkit érintett a cégnél, ugyanúgy a vezetőket és ugyanúgy a cég minden dolgozóját, akik ezt vállalták, és hűségesek voltak hozzánk. 2019-hez képest a számaink rosszak lettek, de bízunk benne, hogy a 2021-es év a 2019-es szintet el fogja érni. Szerintem semmi nem lesz már olyan a szektorban, mint a Covid előtt, hanem teljesen új piaci trendekhez és piaci folyamatokhoz kell alkalmazkodni Magyarországon a vasúti közlekedésben, és Európában a vasúti közlekedésben. De akár a közlekedési ágazat egészére mondhatjuk azt, hogy a Covid teljesen megfordította a trendeket, és átalakította a közlekedéssel foglalkozó vállalkozásoknak az életét.

Mik a Continental Railway Solution jövőbeli tervei?

A zászlóshajónk a Continental Classic Express névre keresztelt luxusvonat. Ezzel a konstrukcióval 2016 óta vagyunk jelen a piacon. 2019-ben már több alkalommal ment a vonatunk Montenegróba és Szerbiába is. És 2020-ra nagyon jó megrendelésállományunk volt különböző tengerentúli utazási irodáktól különböző horvátországi, boszniai és nyugat-balkáni utazásokra, melyek nem valósulhattak meg, de reményeink szerint 2021-ben újra lehetőség lesz ezeket a vonatokat közlekedtetni, és 2022-ben már teljes kapacitással fogjuk tudni a járatokat működtetni. Ebben az évben néhány használtan vásárolt vasúti kocsit szeretnénk felújítani a luxusvonatunk számára, ezzel az utaslétszámot 42 főre tudjuk növelni a vonaton. Ezen kívül mozdonyok- és mozdonyvezetők bérbeadásával, állomási tolatásokkal is foglalkozunk. Lényegében minden olyasmit csinálunk a vasúton, amit Magyarországon más nem. Az egyik specialitásunk a különleges szállítmányok. Szállítottuk például a BKK részére a CAF villamosokat vonattal, szállítottunk harckocsikat, teherautókat, vadonatúj vasúti járműveket. Részt vettünk a Dunakeszin Egyiptom részére készülő személykocsiknak a tesztüzemében is. Ezen a vonalon szeretnénk folytatni a tevékenységünket.

A Continental Railway Solution egyelőre önálló jogon nem tervez hosszú távú személyszállítást sem nemzetközi piacon sem belföldön, de amennyiben megnyílik a belföldi közszolgáltatások pályáztatása, abban az esetben biztosan pályázni fog elsősorban mellékvonali közszolgáltatásra. Addig is figyeljük a piac történéseit és próbálunk gyorsan reagálni az új lehetőségekre, kihívásokra.

vasút RegioJet Continental Railway Solution Kft. Szigeti András
Kapcsolódó cikkek