BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üzleti konferenciára indul? Íme a lebilincselő absztrakt 5 titka, amellyel kiemelkedhet a tömegből (x)

Egy üzleti rendezvényen tudatos felkészüléssel hatalmas sikert arathat. Az absztrakton pedig rengeteg múlik, hiszen a közönség kíváncsiságát már 1-2 mondattal felkeltheti. Hogyan érheti el, hogy a figyelem végig Önre szegeződjön az üzleti konferencia során? Alábbi cikkünkből megtudhatja!

Mi a konferenciaabsztrakt?

Konferenciaabsztraktnak nevezzük a konferencián elhangzó tartalom velős, tömör összefoglalóját. 

Ez egy olyan kivonat, amivel már előzetesen felkeltheti a célközönsége figyelmét, azonban az előadás közben is jól jön, hiszen a segítségével mindenki könnyen nyomon követheti az események sodrását. Emellett a szervezők ez alapján választhatják ki, hogy bekerül-e a fellépők közé.

Ez a magával ragadó absztrakt 5 titka

Ezekre az alapelvekre figyeljen, ha célba juttatná a tartalmát:

1. Azonnal rátapint a lényegre

Ha valamilyen megoldással szeretne előállni, először érdemes a problémát felvezetni. Célszerű megkeresni a probléma forrását, amit akár 1-2 mondattal is tökéletesen átadhat. Így a résztvevők azt érezhetik, hogy “végre itt van valaki, aki pontosan érti a problémámat.”

Mivel tanácsos indítani?

  • A probléma legtömörebb megfogalmazásával. Ilyenkor ajánlott egy kicsit mélyebbre ásni, és a felszín kapargatása helyett a probléma gyökerét megragadni.
  • Egy ütős kérdéssel. Egy lényegre törő, jól célzott kérdéssel gondolatok egész hadát indíthatja el pillanatok alatt a nézőkben, és Ön segíthet kibogozni a szálakat.

2. Szakmai hitelességet épít

Ne feledje: a konferencia hallgatói már lehet, hogy tucatnyi absztraktot hallottak, mire Ön következik. Ilyenkor a legfontosabb, hogy minél jobban kitűnjön a tömegből. Ezt könnyen megteheti, ha a szakmai hitelességéről azonnal tanúbizonyságot ad.

Hogyan lehet hiteles a nézők szemében?

  • Használjon néhány különleges szakmai kifejezést! Dobjon be bátran néhány speciális, kevésbé ismert szakmai szót és kifejezést egy rövid magyarázattal, amivel akár még az Ön területén dolgozó résztvevőknek is újat mondhat.
  • Azonban törekedjen a közérthetőségre! A siker itt is a kiegyensúlyozottságon múlik. Éppen ezért a szakmai hitelesség építése soha ne csapjon át fellengzősnek tűnő hangnembe. A problémák és a megoldások közérthető megfogalmazásával, néhány hasonlat bevetésével a területén jártas és a szakmáját csak érintőlegesen ismerő jelenlévőket is megnyerheti.
  • Ismertesse a vizsgálati módszertant! Ilyenkor össze kell foglalnia, hogy milyen módszereket alkalmazott, illetve milyen adatokból dolgozott a kutatása során. Ezek bemutatása szintén stabil alapokat nyújt a hitelessége felépítéséhez.

3. Összefoglalja az eredményeket

Az absztrakt leghosszabb része az eredményeket összefoglaló fejezet. Itt - akárcsak a módszertan rövid ismertetésekor - rendkívül fontos szerepet játszik a konkrét tényekkel, számokkal és adatokkal alátámasztott érvelés. Érdemes úgy tekinteni az összefoglalóra, hogy már csak annak elolvasásával vagy meghallgatásával is rövid, de átfogó képet kapjon az olvasó vagy hallgató.

TIPP: Üzleti konferencia esetén még nagyobb hangsúlyt érdemes fektetni a számokra, de nem szabad csak rájuk alapozni. Matematika előadás helyett ugyanis a hallgatók minden bizonnyal egy inspiráló, elgondolkodtató és iránymutató előadásra számítanak.

4. Sallangmentes

Mindenképpen tanácsos akár százszor is átolvasni az absztraktot, hogy benne van-e minden információ, ami a kíváncsiságot felkeltheti, és kellő szakmai hitelességet teremt-e. Mivel az absztrakt egy tömör, összefoglaló kivonat, ezért a semmitmondó, csupán töltelékszavaknak elhelyezett kifejezéseket ajánlatos törölni belőle. Helyettük pedig törekedjen a nézők, olvasók számára értékes, érdekes és izgalmas információk átadására.

5. Végig a témára fókuszál

Végül talán a legfontosabb alapelv: az absztrakt írása során végig maradjon a témánál! Ha a téma vagy a kutatási eredmények magyarázata megkívánja, természetesen tehet egy kis kitérőt, de mindvégig az absztraktban leszögezett célok teljesítését tartsa szem előtt. Így egy koherens, tudatosan kidolgozott absztraktot adhat be a szervezőknek, és az előadása során is végig támaszkodhat rá a gördülékeny haladás érdekében.

Összegzés

Az absztraktírás sok gyakorlást igényel, de mindenképpen kifizetődő időt fordítani rá. Minél tudatosabban áll hozzá, annál jobb és jobb lesz a következő munkája. Ha üzleti konferenciára készül, és sikeres absztraktot szeretne írni, ne féljen akár az alapoktól is újraírni, ha felolvasva nem tetszik Önnek a tartalom. Mindig tartsa meg az értékes darabokat előző munkáiból, majd lépésről lépésre haladva, egyre lebilincselőbb absztraktokat készíthet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.