Az Auchan Korzók üzemeltetője 2020-ban a világjárvány ellenére eredményes évet zárt, sem a kiadottsági, sem pedig a látogatottsági mutatók vonatkozásában nem volt jelentős visszaesés 2019-hez képest közölte az Nhood Services Hungary Kft., amelyhez országszerte 18 Auchan áruházban csaknem 650 üzlet, szolgáltató, étterem és kávézó, köztük számos ismert világmárka tartozik.

Ez arra vezethető vissza, hogy az élelmiszer-vásárlás a korlátozó intézkedések, valamint az otthoni munkavégzés hatására a tavalyi év során jelentősen felélénkült, ami a hipermarketek, és így az Auchan Korzó üzletsorainak látogatószámára is pozitív hatást gyakorolt.

Az idén január és szeptember között körülbelül 51 millióan léptek be az üzemeltető által vizsgált 18 központ bejáratán, ami 2 százalékkal kevesebb a 2020-as év adataival összehasonlítva. Az Auchan hipermarketek közvetlen bejáratait idén szeptemberig 4 százalékkal kevesebben lépték át, a belépésszám ezzel a 2019-es szintre esett vissza. A csökkenést valószínűleg az okozza, hogy a tavalyi élénkebb vásárlói aktivitás a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet után normalizálódott: nem jellemző a pánikvásárlás és a készletfelhalmozás, emellett az üzletek szélesebb köre látogatható, így a vásárlóközönség jobban eloszlik a különböző üzlettípusok között.

Ugyanakkor 2020 azonos időszakával összehasonlítva 22 százalékkal emelkedett azoknak a száma, akik kifejezetten az Auchan Korzók miatt látogattak el az áruházakba, és nem léptek be a hipermarket területére – ez csaknem 3,2 millió fő a 14 mért helyszínen. Ez annak is köszönhető, hogy a vállalat az Auchan Korzó márkát és szolgáltatásait a pandémiás időszakban és azt követően is különböző formában folyamatosan kommunikálta a vásárlók számára.

Amennyiben az év hátralévő részében nem lesznek a kiskereskedelmet érintő komolyabb korlátozások, akkor 2021-re ismét közel 70 millió vásárlót várunk bevásárlóközpontjainkba

bocsátotta előre az üzemeltető.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Az idei évet még mindig a pandémia hatásai alakítják. A főbejáratok adatai alapján a leglátogatottabb hónap 2021 első három negyedévében a március és a július volt. Az Auchan bevásárlóközpontoknak márciusban hozzávetőlegesen 6,2 millióan látogatója volt országszerte. Március elejétől léptek életbe a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatti korlátozások, és az otthoni munkavégzés miatt ekkor a szokásosnál többen látogattak el a hipermarketekbe. Júliusban a korlátozások feloldása hozott fellendülést. Sokan a járvány enyhülése ellenére belföldön nyaraltak, önellátásra rendezkedtek be, ami a hipermarketek látogatószámára szintén pozitívan hatott. Ennek köszönhetően júliusban az Auchan bevásárlóközpontokba valamivel több mint 6 millióan látogattak el.

Az első három negyedév során az Auchan Korzó bérlőinek forgalma 7 százalékkal nőtt 2020 azonos időszakához képest. Ez némileg ellensúlyozza az egy évvel korábbi visszaesést: az üzletek forgalma a Covid–19-válság okozta korlátozó intézkedések hatására a 2020. január–szeptemberi időszakban átlagosan 9 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbi, 2019-es időszakhoz képest.

A legerőteljesebb bővülés az idei év szeptemberéig a szépségápolási és egészségmegőrző termékek szektorában volt megfigyelhető, ezen termékek forgalma 19 százalékkal növekedett az előző évhez képest. Ezzel ez az ágazat a Covid egyik nagy nyertese és egyben a legdinamikusabban bővülő termékkategória.

A ruházati és cipőszektor a tavaszi lezárásokat követően az Auchan Korzókon gyorsan magára talált, ez ismét annak köszönhető, hogy az Auchan hipermarket kiemelkedő látogatottsága miatt jóval nagyobb forgalmuk volt, mint a többi bevásárlóközpontban. A ruházati cikkek forgalma a tavalyi év hasonló időszakához képest 16, a 2019-es évhez képest pedig 10 százalékos forgalomnövekedést mutat. A szolgáltatásokat kínáló bérlők forgalma viszont átlagosan 5 százalékkal csökkent az előző év első három negyedévéhez képest, ezen a területen az év végéig erősödést várnak.  

A kiskereskedelmi üzletek közül a pandémia legsúlyosabban a pénzváltókat, az utazási irodákat és a játszóházakat érintette, ezen bérlőknek az üzemeltető jelentős bérleti kedvezményeket biztosított. Az ételudvari egységek a hipermarket járványidőszak alatti magas látogatottsága miatt – nem szenvedtek el akkora forgalomkiesést, mint a turizmusra támaszkodó utcára nyíló vagy plázákban található éttermek, kávézók.