Naponta 200-nál is több személyszállító és 50 tehervonat menetrendjét érinti hátrányosan a világpiacon általánossá váló alapanyaghiány Budapest agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályáján, a Budapest–Cegléd–Szolnok vasútvonalon.
A járművek már hosszú hónapok óta lassítanak, olykor meg is állnak Kőbánya-Teher állomáson vagy a közelében, és ez szinte minden, a Nyugati pályaudvarra érkező vagy onnan induló személyszállító esetében néhány percnyi csúszást okoz, és a tehervonatokat is várakozásra kényszeríti. A szakaszt évente több mint 3,5 millióan, a távolsági közlekedéssel együtt pedig mintegy 11 millióan veszik igénybe.

A VG megkeresésére a MÁV kommunikációs igazgatósága azt írta, a kérdéses szakaszon a biztosítóberendezést javítják, amelynek egyes speciális elemeit a teljes helyreállítás érdekében újra kell gyártani.
Az általános anyagbeszerzési nehézségek miatt ez a szokottnál több időt vesz igénybe, a munkálatok ősszel készülhetnek el. A vonatoknak a biztosítóberendezés csökkentett üzeme miatt, a biztonságos közlekedés érdekében kell lassítaniuk Kőbánya-Tehernél
– közölte el a vállalat.
A szakaszon még 2021 novemberében állt le a biztosítóberendezés, amely azért hibásodott meg, mert eltörött az állomásépületben lévő eszköz elektronikus alkatrészeit és berendezéseit tartalmazó helyiség feletti födémben futó fűtéscső. A kifolyt víz a mennyezeten keresztül beáztatta az alatta lévő részt, elárasztotta a kábelkötegeket, és zárlatokat okozott. A vizesedés miatt meg kellett szüntetni a berendezés áramellátását, így működésképtelenné vált. Az állomási jelzőket és a váltókat nem lehetett kezelni, állítani, a jelfeladás sem működött a vasúti pályába épített érzékelőktől a járművek fedélzeti biztonsági berendezése felé. A vasúttársaság szakemberei azonnal megkezdték a helyiség kiszárítását, hogy a biztosítóberendezés áramellátását, a károsodás felmérését és a meghibásodott, tönkrement alkatrészek, kábelek cseréjét, javítását elvégezhessék.

A szolnoki vasútvonalon egyébként a jövő hét végéig speciális menetrend van érvényben:
a munkálatok még 2020-ban kezdődtek meg a Nyugati és a Városligeti elágazás között, majd a Vecsés–Üllő- és az Üllő–Monor-szakasz felújításával folytatódtak tavaly. Június 17-től Vecsés állomáson és környezetében pályafelújítást végeznek, karbantartják a felsővezetéket és a biztosítóberendezést, hétköznapokon Vecsés és Üllő, a hét végi napokon pedig Pestszentlőrinc és Üllő között dolgoznak a szakemberek. A kivitelezés a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG mintegy száz szakemberének közreműködésével zajlik, számos nagy munkagép, vasútüzemi és közúti jármű bevonásával.