Véres küzdelem várható az elkövetkező hetekben a Krím félsziget kapujának számító, a Dnyipro folyó nyugati partján fekvő Herszonért, amelynek megszerzésével az ukrán erők ugródeszkát kaphatnának a Krím irányába való előrenyomuláshoz – tudatta a Reuters.
Az ukrán gyalogsági egység parancsnoka, Oleg biztos benne, hogy az oroszok a téli időjárás, a logisztikai elakadások és a bekerítés veszélye miatt kénytelenek lesznek elhagyni a stratégiai fontosságú kikötővárost, azonban úgy látja, meg fogják védeni az állásaikat, ameddig csak képesek lesznek rá.
Szakértők szerint politikai megaláztatás lenne Putyin számára, ha Herszon elesne az ellentámadás során, mivel a terület egyike annak a négy ukrajnai régiónak, amelyet szeptember 30-án annektált.
„Hatalmas csapás lenne, elsősorban politikai szempontból” – véli Philip Ingram, a brit katonai hírszerzés nyugalmazott vezető tisztje. „Ezenfelül katonai szempontból is sokba kerülne Putyinnak. Ha az ukránoknak sikerülne hídfőállást szerezniük a Dnyipro keleti oldalán, az még rosszabb lenne az oroszok számára” – tette hozzá.
Ben Hodges nyugalmazott amerikai tábornok véleménye szerint az ukránok képesek lesznek átütni a Krím megközelítését védő oroszok erejét, míg egy másik amerikai tisztviselő úgy látja, az oroszok már megkezdték a szervezett, fokozatos kivonulást a Dnyipro nyugati partjáról.
Támadásra készen
A városból és a környező területekről az elmúlt hetekben civilek ezreit evakuálták a Dnyipro keleti partjára. Pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök jóváhagyta az evakuálást, amely Kijev szerint magában foglalta a háborús bűncselekménynek számító erőszakos deportálás módszerét is. Putyin pénteken jelentette be, hogy evakuálni kell a Herszon térségében élő civileket, és ezzel először ismerte el, hogy a helyzet romlik az erőszakkal annektált területen.

Fotó: Arkady Budnitsky / AFP
Az ukrán katonák úgy vélik, hogy a rosszul kiképzett orosz tartalékosokat úgy küldhetik előre, „mint bárányokat a vágóhídra”, miközben a tapasztaltabb csapatok hátrább ássák be magukat a védelmi vonalakba. A rendezett kivonulás kihívást jelenthet az oroszok számára, mivel koordinációt, kommunikációs fegyelmet és intenzív tüzérségi sortüzeket igényel az ukrán előrenyomulás visszaszorítása érdekében – tették hozzá.
Az ukrán csapatoknak is komoly akadályokkal kell szembenézniük a Herszonért folytatott küzdelem során, beleértve a különböző csapdákat és a koncentrált orosz tüzérségi erőt a keleti partról
– mondta Hodges.
Az ukránok szerint az oroszok kifuthatnak az időből, mivel januárban jégtáblák borítják majd a Dnyiprót, amelyek akadályozhatják a kompok közlekedését. A kijevi erők türelmetlenül várják, hogy lecsapjanak az ellenség gyenge pontjaira, ezáltal pánikot keltve a tartalékosok körében, ami az orosz erők megfutamodását eredményezheti.
Irán szombaton először ismerte el, hogy drónokat szállított Oroszországnak, de állítása szerint azokat még a háború februári kezdete előtt küldték. Kijev szerint iráni drónokat használtak erőművek és polgári infrastruktúra támadására.