A svédországi székhelyű Volvo autóipari vállalat hétfőn bejelentette, hogy májusban 31 százalékos növekedést ért el az egy évvel korábbihoz képest, és egy hónap alatt több mint 60 ezer gépjárművet adott el – írta a Reuters.

A 31 százalékos emelkedés egy feszített, pénzügyi és ágazati nehézségekkel teli év után következett be, amikor a vállalatnak más gyártókhoz hasonlóan meg kellett küzdenie a Kínában elhúzódó zéró-Covid-politikával, a csiphiánnyal, az ellátási láncok bizonytalanságával és az energiaválsággal.
Ám a kínai Geely többségi tulajdonában lévő cég kezdett kilábalni a tavalyi visszaesésből, és az utóbbi hónapokban folyamatos növekedésről számolt be.

Az autógyártóknak továbbra is gondot jelentenek a magas költségek, és ez a Volvót is arra kényszerítette, hogy a közelmúltban csökkentse a kiadásait – ennek keretében 1300 munkahelyet szüntetett meg.
Májusban azt is bejelentették, hogy a korábban nagy dobra vert, teljesen elektromos városi terepjárójuk gyártását kénytelenek 2024-re halasztani,
A vállalat legnagyobb piacán, Európában 40, míg Kínában 49 százalékkal nőttek az eladások. A legkisebb emelkedést az Egyesült Államokban mérték, ahol 14 százalékkal több gépjárművet értékesítettek.