BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Volvo-vezér: a magas vámokat majd a fogyasztók fogják kifizetni – több modell importját is megszüntetné a gyártó

Az új vámok ellehetetleníthetik a kisebb modellek, köztük az EX30 villanyautó exportját az Egyesült Államokba. A Volvo Cars vezérigazgatója szerint az amerikai vámemelések költségeit a fogyasztókra hárítják.

Hakan Samuelsson, a Volvo Cars vezérigazgatója pénteken figyelmeztetett: az amerikai vámemelések súlyos költségnövekedést jelentenek, amit végső soron a vásárlók fognak megfizetni.

volvo cars
A Volvo Cars vezérigazgatója szerint az amerikai vámemelések költségeit a fogyasztókra hárítják / Fotó: AFP

Kiemelte, hogy egy 50 százalékos vám mellett szinte lehetetlenné válna a Volvo legkisebb modelljeinek, például a Belgiumban gyártott EX30 elektromos autónak az amerikai piacon való értékesítése.

Volvo Cars: a vámok nem csak nekünk ártanak

Az amerikai elnök, Donald Trump pénteken jelentette be, hogy június 1-jétől 50 százalékos vámot javasol az Európai Unióból származó árukra. Indoklása szerint az EU „nehéz partner” a kereskedelmi tárgyalások során.

Samuelsson a Reutersnek adott interjúban elmondta, bízik abban, hogy az Egyesült Államok és Európa végül megállapodásra jut, mivel egyik félnek sem érdeke a kereskedelem visszaszorítása.

Hiszem, hogy hamarosan megszületik a megállapodás. Sem Európának, sem az Egyesült Államoknak nem lehet érdeke, hogy leállítsák az egymás közötti kereskedelmet

– nyilatkozta.

A befektetők azonban egyelőre nem osztják az optimizmust: a Volvo Cars részvényei péntek délutánra 5 százalékos esésben voltak.

Már a Volvo is itt tart: nagy leépítésről döntöttek – senki se tudja, mi lesz az óriási svéd akkumulátorgyárral

A Novo Energy év elején leépítette a dolgozói harmadát, most a maradék létszám felét is utcára teszi. A Volvo Cars tulajdonában álló akkumulátorgyártó a fennmaradásért küzd, technológiai partnert keres a legújabb üzeme beindításához.

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.