Nagy áldásnak bizonyult a Novo Nordisk Dánia és a dánok számára, mikor a világ egyre többet fogyasztott az óriásra növő vállalat fogyasztószereiből. Az export és a GDP nőtt, a vállalat sok embert foglalkoztatott, a cég részvényei pedig egyre nagyobb értékűre híztak a dánok számláin. Csakhogy idén hanyatlik a cég szerencsecsillaga, a dán megtakarítások emiatt máris apadtak, és az északi gazdasága egésze is meg fogja érezni a változást.
A vállalat felívelése hozzájárult ahhoz, hogy miközben az Európai Unió gazdasága nem jut ötről a hatra, a dán gazdaság ennek ellenére szépen növekedni tudott: tavaly 3,5 százalékkal.
Mostanra azonban úgy fordultak a dolgok, hogy mások is erősen rákaptak a rendkívül népszerű fogyasztó gyógyszerek termelésére, ennek következtében a Novo Nordisk a hatalmas amerikai piacon késhegyre menő versenybe futott erős vetélytársakkal.
Dániában immár attól félnek, hogy a cég növekedését megállító verseny végül tömeges elbocsátásokhoz vezet Dániában, és visszafogja a gazdaság egészét.
Az első negyedévben a dán bruttó belföldi termék, a GDP már 1,3 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, kétévnyi töretlen, bár hullámzó növekedés után. A második negyedéves adatok augusztus 20-án jönnek ki.
Ami már mostanra megtörtént a bajból: kedden a Novo Nordisk csökkentette profitelőrejelzését – az idén már másodszor –, az éleződő amerikai versenyre hivatkozva. A cég részvényeinek ára akkorát esett, amekkorát egy nap alatt még soha: 23 százalékot, és utána is folytatódott az erózió.
A vállalat teljes piaci értéke ennek következtében gyakorlatilag napok alatt majdnem százmilliárd dollárnak megfelelő összeggel csappant meg – emlékeztet a Bloomberg cikke.
A dán háztartások számára mindez azonnali csapást jelentett. Még ha a hosszú távú nyugdíj-megtakarításoktól el is tekintünk, részvényvagyonukon a dánok csak a keddi napon 38 milliárd koronát (kétezer milliárd forintot) veszítettek a Sydbank A/S becslése szerint.
Ez nem kevesebb, mint az éves magánfogyasztás 3 százaléka. A dán kiskereskedelmi forgalom ennél kevesebbel, 1,4 százalékkal bővült éves összehasonlításban júniusban, és az is megtörténhet, hogy a megtakarításokat ért csapás akár az amúgy sem acélos bolti fogyasztást is visszaveti.
Teljesen elképzelhető, hogy egyes dán befektetők visszafogják magukat ezután olyan dolgokban, mint az újautó-vásárlás vagy a drága nyaralás
– idézi a hírügynökség Mikael Bakot, a Dán Részvényesek Szövetsége vezérigazgatóját.
Az állami pénzügyi felügyelet már export-előrejelzését is csökkentette a Novo májusi profitfigyelmeztetése után.
Még a korona árfolyamára és a kamatokra is hatással lehet, ami történik. A Novo Nordisk hatalmas exportja ugyanis erősítette a korona árfolyamát, emiatt a dán jegybanknak az Európai Központi Banké alatt kellett tartania kamatait, hogy az árfolyamot a meghatározott sávban tartsa. Ha a korona Novo gyengélkedése miatt megbicsaklana, az akár jegybanki kamatemelésekhez is vezethet.
A Novo kisebb növekedése kisebb GDP-növekedést jelent Dániában, ez ilyen egyszerű
– vélte Las Olsen, az ország legnagyobb bankja, a Danske főközgazdásza.
Fontos azonban, hogy a Novo nem visszaesik, hanem lelassult. Ha kilaposodik a görbe, akkor Dánia búcsút mondhat a leggyorsabban növekvő európai gazdaságok klubjának – hangsúlyozta Olsen.
Soren Kristensen, a Sydbank főközgazdásza is óvott az ellen, hogy a Novo Nordisk e heti szenvedésébe túl sokat olvassunk bele. Azt jósolta, hogy az évtized végét is túlhaladóan nőni fog a vállalat bevétele és profitja, és amíg ez így van, addig a dán gazdaság is profitál a vállalatból. Ami megváltozott, szerinte: a Novo „kicsit sérülékenyebb helyzetben van”, mint korábban gondolni lehetett.
Hiába a súlycsökkenő csodaszer, óriásit zuhant a gyártó részvénye: már csak az új vezér segíthet
A fogyást segítő csodaszerből a dán cég nem tudott eleget gyártani, így a patikák lemásolhatták azt. A Novo Nordisk most jogi lépéseket tenne az árfolyamát lefogyasztó gyakorlat ellen.
Van olyan is, aki szerint a részvény esése alkalmat adhat a vásárlásra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.