Az OTP már korábban pályázott rá, most három nagybank vinné a románok egyik top 10-es pénzintézetét
A BBVA csoport ismét eladásra kínálta a Garanti BBVA Romania bankot, miután 2020-ban – a világjárvány miatt – felfüggesztette az értékesítését, amely akkor már az ajánlattétel előrehaladott szakaszában járt – írja a román Profit oldal.

Korábban a végső ajánlattevők között szerepelt az OTP és az olasz Intesa Sanpaolo is.
A Garanti Romaniát a Garanti BBVA Törökország birtokolja egy hollandiai bejegyzésű vállalaton keresztül. A török bank tulajdonosa a Banco Bilbao Vizcaya Argentaria (BBVA), a világ egyik legnagyobb pénzügyi csoportja, amely elsősorban Spanyolországban és Latin-Amerikában aktív.
A romániai üzletágat nem integrálták a BBVA alaptevékenységeibe, és a Garanti Törökország felvásárlása után is egyfajta távoli egység maradt, továbbra is török irányítás alatt.
Nem használták ki a spanyolországi román diaszpórában rejlő növekedési lehetőségeket, és a román piacon is egyre nehezebbé vált az organikus növekedés a fokozódó verseny, a folyamatos piaci konszolidáció, valamint a növekvő költség- és tőkekövetelmények miatt.
A Garanti BBVA Romania nem tudta meghaladni a 2 százalékos piaci részesedést, ugyanakkor megőrizte egészséges üzleti működését, jó termék- és ügyfélportfólióval. Korábban több európai bankcsoport is érdeklődött iránta.
A legfrissebb hivatalos adatok szerint a Garanti BBVA Romania piaci részesedése 1,89 százalék volt eszközök alapján, amivel a 11. helyet foglalja el Romániában, 16,7 milliárd lej összesített eszközállománnyal.
A bank ezúttal három szereplő érdeklődését keltette fel,
amelyek így szeretnék növelni az országban a piaci részesedésüket, miután más versenytársak – például a Banca Transilvania és az UniCredit – felvásárlások révén megerősítették pozícióikat.
Az első ajánlattevő az ING Bank volt. A holland bank romániai fiókja 8,85 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, amivel a hetedik helyen áll. A Raiffeisen Bank is ajánlatot tett, az osztrák RBI tulajdonában lévő bank a hatodik helyet foglalja el a román bankpiacon, 9,31 százalékos piaci részesedéssel.
Mind az ING, mind a Raiffeisen esetében a Garanti BBVA Romania felvásárlása azt jelentené, hogy 11 százalék fölé emelkedne a piaci részesedésük, és a harmadik helyre lépnének elő a piacon, a Banca Transilvania és a BCR mögött. Ezzel megelőznék a jelenleg harmadik helyen álló BRD Groupe Société Générale-t, valamint a negyedik helyezett CEC Bankot.
Ha az Intesa Sanpaulóhoz kerülne a bank, akkor az olaszok romániai részesedése 4 százalékra emelkedne, amivel a szerény tizedik helyet foglalnák el a román piacon.


