BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Messze érnek az iráni háború hatásai, Vietnámban komoly gondok lehetnek a légiközlekedéssel

A két legnagyobb beszállító tiltotta meg az exportot. Vietnám kerozinhiánnyal néz szembe a közel-keleti válság miatt.

A vietnámi hatóságok figyelmeztették az ország légi iparát, hogy készüljön fel potenciális járatcsökkentésekre áprilistól, miután az iráni háború miatt Kína és Thaiföld leállította az üzemanyag és a kerozin exportját, így hiány várható. Vietnám importból fedezi a kerozin-szükségletének több mint kétharmadát, és annak a hatvan százaléka származik a két országból.

Vietnám
Vietnám legnagyobb kerozin-beszállítói állítottálk le az exportot / Fotó: AFP

Peking március elején szólította fel a legnagyobb kínai finomítókat, hogy ne írjanak alá új szerződéseket üzemanyag exportjáról és lehetőleg halasszák el a már megkötöttek alapján esedékes szállításokat is, mivel az iráni konfliktus miatt szűkül a kínálat az olajpiacon. Múlt csütörtökön pedig azonnali hatállyal leállították az addig nem vámkezelt finomított olajtermékek kivitelét.

A The Nation című lap tudósítása szerint Thaiföld már március 1-jén azonnali hatállyal leállította a kőolajszármazékok exportját, 

kivételt csak Mianmar és Laosz kapott.

Vietnám Kína 3. legnagyobb kerozin-vásárlója

A Reuters értesülése szerint a vietnámi polgári légi forgalmi hatóság felszólította a légitársaságokat, hogy vizsgálják felül a terveiket, különösen a belföldi útvonalak tekintetében, és utasította a repülőtér-üzemeltetőket, hogy biztosítsanak további parkolóhelyeket a vietnámi légitársaságok számára.

Dung Quat oil refinery is seen in Vietnam's central Quang Ngai province
A két hazai finomítónak más üzemanyag termelését kell növelnie / Fotó: REUTERS

A brit hírügynökség tudósítása szerint a nagy importőrök, a Petrolimex és a Skypec közölték, hogy 

csak a márciusi kerozin-ellátást tudják garantálni.

A Skypec sürgette a szabályozó hatóságot, hogy ha a konfliktus elhúzódik, akkor korlátozza a légi közlekedést a legfontosabb belföldi útvonalakon.

Különösen a pekingi exporttilalom sújtja az országot, Vietnám volt ugyanis tavaly 1,5 millió tonnával a kínai kerozin harmadik legnagyobb vásárlója Ausztrália (2,2 millió tonna) és Japán (1,7 millió tonna) mögött, az Egyesült Államok és Szingapúr előtt (1,2-1,2 millió tonna).

Hai Phong, Vietnam, Containerschiff vor den Verladekraenen des Lach Huyen International Port, auch bekannt als HICT Ð Haiphong International Container Terminal
Elsősorban dízelre van szükséges az export-orintált gazdaságnak /Fotó: IMAGO/Frank Sorge via Reuters 

Az orosz olajnak köszönhetően India lehet az új forrás

Hanoi Kínánál és Thaiföldnél is közbenjár a várható hiány megakadályozása érdekében, de egyelőre nem kaptak konkrét ígéreteket. A vietnámi szabályozó hatóság azt javasolta a kormánynak, hogy keressen más importforrásokat is: 

  • Dél-Korea, 
  • Japán, 
  • Brunei 
  • és India 

lehet potenciális eladó.

Utóbbi orosz olajjal tudja pótolni a kiesett iránit, amint az Egyesült Államok harminc napra felmentést adott a vásárlási tilalom alól, azonnal megindultak a megrakott tankerek India felé. Az ottani finomítók felárral is vásárolják az orosz olajat, és bejelentkezett Moszkvánál vevőnek Thaiföld is.

Hamarosan leállhatnak belföldi járatok / Fotó: AFP

Vietnám két finomítója viszont nem tudja kisegíteni a légitársaságokat, mert másfajta üzemanyagra is szükség van, és azoknak a termelését növelik, amennyire tudják. A dízel különösen létfontosságú az exportorientált gazdaság számára. Csak az Egyesült Államokba irányuló kivitel 53 százalékkal nőtt januárban az előző évihez képest.

Másfélszeresére ugrott a kerozin ára

A kerozin-kínálat stabilizálása ráadásul nem is elég, a hatóság figyelmeztetett, hogy az üzemanyagárak meredeken emelkedése felforgatja az iparágat, és veszteségessé tesz majd számos útvonalat.

A Petrolimex és a Skypec szintén jelezte, hogy 

a repülőgép-üzemanyag árak hirtelen emelkedése miatt gyorsan elérik a hitelkeretük határát,

és sürgették a bankokat, hogy a piaci viszonyok normalizálódásáig kínáljanak rugalmasabb finanszírozási feltételeket.

Az LSEG adatai szerint a kerozin hordónkénti ára már 157 dollár, ami több mint másfélszerese a konfliktus előtti szintnek.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.