fogalakoztatásért felelős államtitkár

Négymilliárdot bukhat idén a felnőtt- és a szakképzés

A Nemzeti Foglalkoztatási Alap 2013. évi költségvetéséből 6 milliárd forintot zároltak, ebből négymilliárd forintot a szakképzési és felnőttképzési támogatásokból. Június közepétől a hátrányos helyzetű fiatalok szakmához jutását 6 milliárddal támogatják, míg az önkormányzatokat összesen 1,5 milliárd forinttal próbálják ösztönözni, hogy nyári munkára diákokat alkalmazzanak.
2013.06.27. 19:40 Olvasási idő: 0 perc