Gyulai

A gyulai önkormányzat megvásárolta a Gyulai Húskombinátot a felszámolótól

A gyulai önkormányzat 850 millió forintért megvásárolta a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát eszközeit, valamint a gyulai kolbászok és májas termékek márkavédjegyeit a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit társaságtól. Az adásvételi szerződést csütörtökön írták alá Gyulán.
2013.09.26. 13:06 Olvasási idő: 0 perc

Ismét kaphatóak a boltokban a gyulai hústermékek

Példaértékű összefogás eredményeként ismét kaphatók az élelmiszerboltokban a gyulai hústermékek - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, egy CBA-áruházban újságírókkal.
2013.02.19. 13:16 Olvasási idő: 0 perc

Csoportos létszámleépítést jelent be a Gyulai – Vége a cégnek?

Csoportos létszámleépítést jelent be ma a Gyulai Húskombinátnát – értesült a Nol.hu A Gyulai mintegy 300 dolgozójának mondanak föl, s ezzel alighanem valóban vége az egyik legrégebbi hazai élelmiszer-ipari vállalatnak.
2012.11.26. 16:11 Olvasási idő: 0 perc

Tovább élhet a Gyulai

A Gyulai Húskombinát kedvezőbb helyzetben van mint Kapuvár, ésszerűbb gazdálkodással és a márka termékek megőrzésével az üzem működtethető - jelentette ki Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára Békésen.
2012.11.16. 08:04 Olvasási idő: 0 perc

Pénteken döntenek a Gyulai felszámolásáról

A Gyulai Húskombinát Zrt. részvényesei a cég pénteki közgyűlésén döntenek arról, hogy fellebbeznek-e a felszámolási eljárás ellen a Gyulai Törvényszéken, vagy lemondanak erről, és az eljárás automatikusan jogerőre emelkedik - tájékoztatta az MTI-t a vezérigazgató.
2012.10.25. 06:57 Olvasási idő: 0 perc

Megmenekülhet a Gyulai, államosítanák a cég felét

Információink szerint másfél milliárd forinttal kisegíti az állam a Gyulai Húskombinátot, jóllehet a döntés még nem végleges. Ezzel a lépéssel hozzávetőleg 50 százalékos tulajdonrészt szerezne majd a cégben. A likviditási válságba került vállalat tartozását részben elengedik, részben átütemezik, a későbbiekben pedig tulajdonosokká válhatnának a sertéstenyésztők is.
2012.08.29. 14:55 Olvasási idő: 0 perc

Védettséget kap a Gyulai Húskombinát

Mindenképpen egyfajta védettséget jelent, hogy a Gyulai Húskombinát a stratégiailag kiemelt jelentőségü cégek közé tartozik — mondta el érdeklődésünkre Ruck János vezérigazgató.
2012.04.17. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Másfél hetük van a legjobb magyar márkáknak

Másfél hetük van még azoknak a magyar fogyasztói és üzleti márkáknak, akik szeretnének bekerülni a legjobbak közé, a szervezők ugyanis június 20-ig meghosszabbították a MagyarBrands-pályázatok leadási határidejét.
2011.06.10. 14:46 Olvasási idő: 0 perc

Európai védettséget kapott a gyulai és a csabai kolbász

Védett eredetnevű termékké nyilvánította az Európai Bizottság a gyulai és a csabai kolbászt - jelentették be hétfőn Brüsszelben.
2010.06.21. 13:17 Olvasási idő: 0 perc

Még mindig nem kapott hitelt a Gyulai Húskombinát

Még mindig nem kapta meg a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) a hitelgaranciát a Gyulai Húskombinát, jóllehet a likviditási válságba került nagyüzem vezérigazgatója arra számított, hogy az MFB segítségével június közepére egymilliárd forintos forgóeszköz-hitelt kaphat a húsipari cég a számlavezető bankjától.
2009.07.15. 16:06 Olvasási idő: 0 perc