Marcali

Több mellékúton havas, jégbordás a burkolat, több megyében extrém hideg

Elzárt település nincs az országban, de egy kisforgalmú útszakaszt lezártak a hófúvások miatt, több mellékúton pedig havas vagy jégbordás a burkolat - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
2014.01.26. 09:44 Olvasási idő: 0 perc

Mesterházy a szövetségről: Szeretnénk Orbánt elzavarni a csudába

A szocialista párt választmánya egyhangúlag jóváhagyta az MSZP és az Együtt-PM szövetség választási megállapodását. Az MSZP nem köt együttműködést a a Demokratikus Koalícióval, a Liberálisokkal és a Magyar Szociáldemokraták Pártjával. Az Együtt-PM szerint az MSZP választmányának döntésével létrejött az ellenzéki szövetség, amellyel valódi esély nyílhat nemcsak a 2014-es kormányváltásra, hanem az azt követő jó kormányzásra is. A Fidesz szerint a baloldali megállapodás semmi jót nem jelent az embereknek.
2013.09.14. 15:20 Olvasási idő: 0 perc

Marcali: Hogy lesz ebből gyógyszálló?

Túladna az izraeli-holland befektető az uniós támogatást is nyert, félkész marcali gyógyszállón az összes többi magyarországi ingatlan-érdekeltségével együtt - mondta el Sütő László, a Somogy megyei Marcali polgármestere az MTI-nek hétfőn.
2012.12.03. 20:28 Olvasási idő: 0 perc

Mától száz Tesco van Magyarországon - és még több lesz

Ma újabb négy áruházat nyitott a Tesco, így összesen már száz hipermarkettel rendelkezik Magyarországon az áruházlánc.
2009.11.20. 15:25 Olvasási idő: 0 perc

Négynapos munkahét, felmondás és leépítés a marcali ventillátorgyártónál

Négynapos munkahéttel és negyvennyolc dolgozó elbocsátásával kezdte a májust a marcali Ziehl-Abegg ventillátorgyártó kft. - írta csütörtökön a Somogyi Hírlap.
2009.05.07. 09:03 Olvasási idő: 0 perc

Mindenki indiai gumigyárat akar - Újabb jelentkezők az Apollo-beruházásra

Somogy megyéből két város, Marcali és Nagyatád is szívesen adna helyet az indiai Apolló Tyres gumiabroncsgyárnak - írta hétfőn a Somogyi Hírlap.
2008.08.18. 10:09 Olvasási idő: 0 perc