Univer

80 ezer tonna paradicsomot dolgozott fel idén az Univer Product

A cég 2019-ben 19,863 milliárd forint, 2020-ban több mint 21 milliárd forint árbevételt ért el.
2021.10.30. 12:28 Olvasási idő: 3 perc

Több mint 4 milliárd forintos fejlesztést valósított meg az Univer

A kecskeméti székhelyű Univer Product Zrt. 4,3 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő fejlesztését 2,1 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatással segíti a Nemzetgazdasági Minisztérium
2017.08.24. 13:46 Olvasási idő: 0 perc

Biomassza kazánt állított üzembe a kecskeméti Univer EU-s támogatással

Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programjának 307 millió forintos támogatásával, 620 millió forintos beruházással a kecskeméti Univer Product Zrt. biomassza kazánt állított üzembe, amelynek a segítségével fűtési és technológiai célra gőzt állít elő – tájékoztatta az Univer ma az MTI-t.
2015.05.27. 12:26 Olvasási idő: 0 perc

Orbán kis vagy közepes céget csinálna a nagyvállalatokból

Újraszabályozzák a kis- és középvállalkozások jogi kategóriáit - jelentette be Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ez lehetőséget teremt majd arra, hogy például az Univer, amelyik európai nézőpontból tekintve nem minősül nagyvállalatnak, szintén jelentős fejlesztésekhez juthasson majd.
2014.09.18. 14:29 Olvasási idő: 0 perc

Fűszerpaprika nemesítési program fejeződött be az Univernél

Uniós támogatással befejeződött az Univer Product Zrt. és konzorciumi partnere, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztály fűszerpaprika nemesítési programja, mely 201,8 millió forintból valósult meg.
2014.08.27. 15:36 Olvasási idő: 0 perc

A Norvég Alap az Univert is támogatja

A Norvég Alap támogatásával 3 milliárd forintból megduplázza paradicsom-feldolgozó kapacitását és megújítja ehhez kapcsolódó technológiáját az Univer Product Zrt.
2014.07.03. 12:58 Olvasási idő: 0 perc

Paprikanemesítésre nyert EU-pénzt az Univer

A kecskeméti Univer Product Zrt. az Új Széchenyi Terv két pályázatán fűszerpaprika nemesítésre, valamint sütőüzemi technológia fejlesztésre 135 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert - közölte Bazsó Rita, az Univer Product Zrt. termékkategória menedzsere kedden az MTI-vel.
2012.11.28. 09:34 Olvasási idő: 0 perc

4 Univer bébiétel is lekerült a polcokról

Levetette a boltok polcairól négy almás bébiétel-termékét, és más teljes körűen bevizsgált termékre cserélte az Univer Product Zrt. egy belső vizsgálat idejére.
2010.04.09. 15:24 Olvasási idő: 0 perc

Egy gyárbezárás, ami nem számít rossz hírnek

Júniustól bezárja a romániai Nagybányán lévő üzemét, az ottani termelést pedig Magyarországra telepíti a kecskeméti Univer Product (UP) Zrt. – értesült a Világgazdaság.
2009.04.02. 09:25 Olvasási idő: 0 perc

Válságban fogy a legjobban az Univer mustár

Tavaly 13,2 milliárd forintos rekordszintre növelte árbevételét a 2007-es 11,3 milliárdról, és az előző évinél magasabb eredményt is elért a kecskeméti Univer Product Zrt.
2009.03.05. 09:14 Olvasási idő: 0 perc