Jeff Bezos űrutazási társasága, a Blue Origin első kilövési balesetében egy rakéta nem sokkal a hétfői felszállása után visszazuhant a földre, de a kísérletben részt vevő kapszulának sikerült biztonságba ejtőernyőznie. A kísérleti kilövés során senki sem tartózkodott a Blue Originen, amely ugyanazt a rakétát használta, mint amelyik fizető ügyfeleket küld az űr peremére – számolt be a hírről az AP hírügynökség.

A rakéták kilövésével leálltak, a vizsgálat eredményére várva – közölte a Szövetségi Légiközlekedési Hivatal.

A New Shepard rakétából röviddel a Nyugat-Texasból induló kilövés után élénksárga lángok csaptak ki az alján lévő egyetlen hajtómű körül. A kapszula vészhelyzeti kilövésmegszakító rendszere azonnal beindult, felemelve a hajókapszulát a rakéta tetejéről. Néhány perccel később a kapszula ejtőernyővel érkezett le a sivatag talajára.

A rakéta lezuhant, sérülésekről vagy károkról nem számoltak be – közölte az FAA, amely a közbiztonságért felelős a kereskedelmi kilővések során.

A küldő jármű meghibásodott a mai pilóta nélküli repülés során – közölte a cég, hozzátéve, hogy a kapszula kilökőrendszere rendeltetésszerűen működött. A videófelvételen a kapszula landolása látható, de a rakéta többi része nem, mivel az összeomlott.

A cég később közölte, hogy a rakéta lezuhant. A szerencsétlenség akkor történt, amikor a rakéta közel 700 mérföld/órás (1126 km/h) sebességgel haladt, körülbelül 8500 méteres magasságban. A rakéta általában függőlegesen landol a sivatagban, majd újrahasznosítják a jövőbeli repülésekhez. Ez volt a 23. repülése a New Shepard-programnak, amely az első amerikai asztronautáról, Alan Shepardról, a  Mercury űrhajósáról kapta a nevét. A mostani rakéta-kapszula párosításban, ez volt a kilencedik kísérleti repülés.