Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság pénteken azt a 74 éves spanyol férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly novemberben hat levélbombát küldött szét, amelyek címzettjei között a kormányfő, a védelmi miniszter és több nagykövetség is szerepelt.

levélbomba
Fotó: Shutterstock (illusztráció)

Az egykor közalkalmazottként dolgozó idős férfi ellen hat különböző terrorcselekmény elkövetésnek gyanúja miatt indult eljárás, súlyosbító tényezőnek számít, hogy kormánytagoknak is küldött robbanószerrel ellátott borítékot. 

Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat.

A bíró a bűnismétlés, a bizonyítékok megsemmisítése, valamint az elrejtőzés veszélye miatt döntött a férfi fogva tartása mellett.

Határozatában kitért arra, hogy az orosz üzenetküldő alkalmazások, valamint a végpontok közötti titkosítással ellátott e-mailek használata arra utal, hogy a férfi orosz állampolgárok segítségével Oroszországba szökhetett volna.

A bíró szerint az elkövető célja a köznyugalom súlyos megzavarása volt, valamint az, hogy arra kényszerítse a spanyol közhatalmat, hogy tartózkodjon a Ukrajna támogatásától. Erre utal az Ukrajna elleni invázió mint kontextus, és a levélbombák címzettjei is, az amerikai és az ukrán nagykövetségek Madridban, a Torrejón de Ardozban található katonai légi bázis, egy zaragozai fegyvergyártó cég, továbbá a spanyol miniszterelnök és a védelmi miniszter.

A bíró kiemelte: nincs jele annak, hogy bármely terrorista szervezethez tartozna a férfi.

A hat levélbomba közül egy robbant fel, könnyebben megsebesítve a madridi ukrán nagykövetség egyik alkalmazottját. Négyet a rendőrség robbantott fel ellenőrzött körülmények között, miután a hagyományos postai úton kézbesített küldemények fennakadtak az intézmények biztonsági ellenőrzésén. Egyet azzal a céllal hatástalanítottak, hogy a tartalmát a szakértők megvizsgálhassák.

A levélbombák miatt november végén megerősítették a spanyolországi közintézmények és a diplomáciai képviseletek védelmét.