A közösségi oldalán reagált Szabó-Kimmel Tamás a hétfő reggel megjelent hírekre. Mint azt a Világgazdaság is megírta : a színész felkerült a szégyenlistájára, mivel a hatóság közlése szerint tavaly december végéig több mint tízmillió forintnyi adótartozást halmozott fel. 

Bálint András; Szabó Kimmel Tamás
Budapest, 2014. december 18.Bálint András (b) a nagy inkvizítor és Szabó Kimmel Tamás (j) Iván Karamazov szerepében Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényéből készült előadás próbáján a budapesti Radnóti Színházban 2014. december 18-án. Morcsányi Géza színpadi változatát december 21-én mutatják be Valló Péter rendezésében.MTI Fotó: Kallos Bea Budapest, 2014. december 18.
Bálint András (b) a nagy inkvizítor és Szabó Kimmel Tamás (j) Iván Karamazov szerepében Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényéből készült előadás próbáján a budapesti Radnóti Színházban 2014. december 18-án. Morcsányi Géza színpadi változatát december 21-én mutatják be Valló Péter rendezésében.
MTI Fotó: Kallos Bea
Fotó: Kallos Bea / MTI

Ennek tényét a színész nem is vitatta, sőt, elismerte a Facebook-posztjában. Azt írta: nem szerette volna válasz nélkül hagyni a róla megjelenő híreket, és annyival egészítené ki a dolgot, hogy megállapodott a hatósággal a fizetési hajlandóságról, és aktívan törleszt is a NAV felé. 

Szabó-Kimmel ugyanakkor megjegyezte: szomorúsággal tölti el, hogy ez ma közhír tud lenni.