A londoni üzletek több millió fontos bevételt remélnek III. Károly május 6-i koronázási ünnepségének hosszú hétvégéjétől, a városba özönlő turisták pedig új csúcsokra repíthetik a vendéglátóegységek forgalmát.
A kocsmák két órával tovább, 23 órától hajnali 1-ig tartanak nyitva az ünnepi hétvégén, és ez várhatóan 194 millió fonttal dobják meg a vendéglátóipari bevételeket
– írja a City A.M. II. Erzsébet királynő hetven évet felölelő uralkodása miatt sok brit számára ez lesz az első koronázási ünnepség, ami jelentős forgalomnövekedést jelenthet a kiskereskedők számára: az ajándék- és emléktárgyakra fordított kiadások a 19,8 millió fontot is elérhetik.
Mivel a becslések szerint 250 ezer turista érkezik Londonba, hogy jelen legyen a koronázáskor, a látogatók 323 millió fontot hagyhatnak ott a szállodákban, éttermekben, illetve vásárlások és a londoni látnivalók meglátogatása során. A főváros turizmusát jelentősen visszavetették a vasúti sztrájkok és a fogyasztást visszavető magas infláció, így a koronázási ünnepség jó alkalom London népszerűsítésére is – mondta a főváros polgármesterének a szóvivője.
A hétvége több millió fontos lökést adhat a fővárosnak, különösen a kiskereskedelmi és vendéglátóipari vállalkozásoknak, mivel a világ minden tájáról érkeznek turisták, és a londoniak kihasználják a négynapos hétvégét.
A koronázási hétvége lendületet ad a tengerentúli foglalásoknak is
Míg Londonba a világ jó néhány részéről érkeznek az ünnepségre, addig a britek is kihasználják a koronázási hosszú hétvégét – május 8. is munkaszüneti nap lesz ugyanis a koronázás miatt –, így több mint a duplájára ugrott a külföldi foglalások száma a koronázási ünnepségnek köszönhetően elrendelt hosszú hétvégére – írja a The Herald. A legnagyobb kereslet a mediterrán körutazások iránt mutatkozik – számolt be a glasgow-i székhelyű Barrhead Travel utazási iroda.
A május 6-i koronázás miatt elrendelt hosszú hétvége 55 százalékkal dobta meg a foglalásokat a 2019-es év azonos időszakához képest, így a május jelenleg a harmadik legfelkapottabb hónap az utazások terén június és július után. Az utazási iroda kiemelte, érdekes látni, hogy milyen sokan használják ki a koronázási ünnepség alkalmából biztosított extra szabadságot, amelyet csak tavaly év végén jelentettek be.
A szabadságolók szívesen kipipálnák a régóta várt bakancslistás utazásokat: a legkeresettebb foglalások között olyan úti célokat látunk, mint Kanada, de a mediterrán körutazások iránt a hatalmas a kereslet
– jelentette az utazási iroda. A népszerű úti célok között van még Mallorca, Tenerife, Costa Blanca, Florida és Kanada.
Januárban a csoport minden idők legjobb évkezdetéről számolt be, mivel az ügyfelek egyre gyakrabban kérnek útmutatást az utazási irodáktól arról, hogy a megélhetési válság közepette hogyan lehet a legtöbbet spórolni a kiadásokkal.
Akik maradnak, azok valószínűleg az ünneplésből is kiveszik a részüket, hatalmas koncert követi a május 6-i koronázást: a fellépők között szerepel a Take That és Andrea Bocelli is.